https://omeka.ppke.hu/files/original/c055e889c0f43f7052ac86668dd76a06.jpg 86b36138603380e229e8fe7bce2730ba https://omeka.ppke.hu/files/original/6c0a0b2e4340f716649d5269d6378ff8.pdf e3d509839eb98041db0e4c2d06a65c15 PDF Text Text A PPKE-JÁK legnépszerűbb lapja PPKE_útetetJ<»_l JZOO^O^OS ÍTÉLET A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KARÁNAK LAPJA BOJTÉ CSABA, A REMÉNY HÍRHOZÓJA KARRIERTAVASZ KÖNYVTÁR OTDK TUTOROK LADY DIANA ERASMUS XII. évfolyam, 1. szám e-mail: itelet/a/jak.ppke.hu honlap: www.jak.ppke.hu/itelet 2009. március 5. �„Addig volt az Istennek áldása rajtunk, Hogyan tovább? addig volt országunk, Böjté Csaba atya levele míg az mi hitünk virágjában volt” (Pázmány Péter) IMPRESSZUM Felelős kiadó: Schanda Balázs dékán A szerkesztőbizottság tagjai: Ablonczy Zsuzsanna, Aradszki Dea, Barát Zsófia, Bartolák Csaba, Bárt Bertalan, Bendsák Márton, Borbás Dorottya, Császár Adrienn, Fábián Beatrix, Horváth László, Horvátih Sarolta, Hrecska Renáta, Kocsis Ágnes, Koltay András (felelős szerkesztő), Konta Balázs, Mihalics Vivien, Mikola Orsolya, Szendrődi Szabolcs (terjesztési igazgató), Tarr Ádám, Techet Péter, Teleki László, Teleki Levente, Vass Petra, Vass Viktória, Zágon Orsolya Szerkesztőség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.jak.ppke.hu/itelet Nyomdai kivitelezés: Villkesz Nyomda, 1011 Budapest, Iskola u. 13. TARTALOM Hogyan tovább? „Ezért mondom néktek: ne aggódjatok!” Köszöntő beszédek a 2009. január 30-i diplomaosztón Nélkülözhetetlen segítőnk: a könyvtár PROFEX szaknyelvi vizsga a Karon Tavaszi szél tutort áraszt Gyomorgörcs Mit érdemes tudni a diákmunkákról? Karriertavasz A Karrier Iroda képzési programja a 2008/09 tanév tavaszi félévében xxxxxxbűnözés Emlékkönyv haladóknak, avagy micsoda nem TGM A villanykapcsoló Ne hagyd, hogy a televízió nevelje fel a gyereket! Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Wales gyöngyszeme Jelentés a tudomány műhelyében folyó munkáról Erasmus körkép: Bergen Karnevál Németországban Már csak órái vannak a Földnek? Felelősségünk teljes tudatában? Gólyabál 2008 Lélekben elnyelt fények Mindegy nekik! A vendég imája Cselek Március 15. ünnepére Hívő szó A magyarok istenére... Egy újságcikk tanulságos utóélete 2 3 4 5 5 6 6 7 7 7 8 8 8 9 9 10 10 11 11 12 12 12 13 13 14 14 15 15 16 16 Toborzás! Az ítélet szerkesztőbizottsága szeretettel várja minden olyan hallgató jelentkezését, aki szívesen részt venne az újság munkájában. Jelentkezni lehet e-mailben vagy személyesen a szerkesztőség bármely tagjánál. Látogassatok el az ítélet honlapjára! www.jak.ppke.hu/itelet A honlapon megtalálható a lap korábbi számainak archívuma. második oldal Nemcsak a részvények esnek, meg az árfolyamok, hanem mintha a világ nagyhangú elöljárói is elcsendesedtek volna. A politikusok elbizonyta­ lanodtak, a bankárok sokkal visszafogottabban nyilatkoznak. Talán ez nem is volna baj, az a szomorú, hogy az emberiség nagy tömege, a hol­ naptól, már nem a jót, nem szép álmaik beteljesedését várja, hanem reményvesztetten félnek az eljövendő napoktól, mely nagyon sokak szerint csak munkanélküliséget, háborút, összeomlást, anarchiát, pusz­ tulást fog hozni. Félünk, mert szinte kitapintható, ahogy napról napra párolog, vékonyodik el az embertársainkban, a közintézményeinkben vetett bizalmunk, hitünk. Elillan az összetartozás kellemes érzése, az, hogy együtt jobb, könnyebb, szebb ez a világ. Elmagányosodunk, bezárkózunk, félünk egymástól és sok mindenben megtorpanunk. Igen, biztos, hogy a világunk GDP-ben mért rohanása megtorpant. De talán ismerős a kis nyuszi és a teknőc párbeszéde? A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknőc egyre csak azt mondja, hogy: te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk! De miért lenne jó - kérdi a nyuszi -, hogy lassan megyünk? Mert nem jó felé megyünk - jön a csendes válasz a teknőctől! Megtorpant a világunk, de nem is baj - mondom fél szájjal - mert talán nem jó felé mentünk. Nem hiszem, hogy nekünk még több autóra, és csillogó- villogó ruhára, limlomra, elektromos kütyüre lenne szükségünk. Jó lenne most egy csendes, visszafogott séta. Úgy gondolom, hogy mindannyian arra vá­ gyunk, amit a betlehemi barlang jelképez, arra, amit a Mária karjaiban simuló kisgyermek mosolya jelent: Biztonság, szeretet, egymást átkaroló jóságra van szükségünk! Mária figyelő, egy életre ki­ mondott alázatos igenjére, Szent József megbízható férfiúi hűségére, ki a nem vér szerinti gyermekére is gondoskodó jósággal tekint. Nekünk ma a család melegére, megértésre, elfogadásra, a ránk ragyogó tekintettel felnéző kisdedekre van szükségünk. És mindezt miért csak fél szájjal mondom? Az biztos, hogy nem azért, mert nem hiszek a názáreti csendes, örömteli családi élet világot megújí­ tani tudó erejében. Hiszem, hogy mindaz, mi igazán értékes az életünkben, mi az embert emberré teszi, azt nem tudja elvenni tőlünk a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, melyek országainkat érinti. Családod, barátaid iránti őszinte szeretetedet, azt, hogy gyermekeiddel vidáman elmenjél kirándulni, vagy egy zimankós este leüljél sakkozni, römizni, azt nem tudja senki elvenni tőled. Azt, hogy egy jó sörre bará­ taiddal leülj, és egymást férfiasán ugratva elbeszélgessetek, gondolom, megteheted, még ha nem is dübörög a gazdaság. Azért vagyok visszafo­ gott, mert a szabad akaratú ember, félelmében, a pánik hangulatban nem biztos, hogy ezt a csendes, visszafogott, természethez, önmagához, családjához visszavezető utat fogja választani. A harmincas évek elején kipattanó gazdasági világválságra se ezt a választ adták a népek vezetői. A hatalomért, és annak megtartása érdekében, óriási kölcsönöket vettek fel, újból felpergették a termelést, a fogyasztást, és beindultak a hatalmas fegyvergyárak, a háborús gépezetek, és az emberiséget belesodorták a második világháborúba. Az anyagiak szorongatásából hihetetlenül gyor­ san kinőttek a mindent elsodró, kegyetlen jobb és baloldalú diktatúrák. Nem jó felé mentünk, a termelés, fogyasztás mókuskereke már nagyon gyorsan pergett. Hiába volt mindenféle szerződés a fenntartható világ­ ról, mi egyetlen gyárat se, sőt egyetlen villanyégőt sem kapcsoltunk volna ki, ha lenne vevő az előállított termékekre. Megtorpantunk, hogyan tovább? Alázatos imádkozó lélekkel kérem az Urat, hogy a názáreti csendes élet mellett tudjunk dönteni. Krisztus mu­ tatja nekünk a kétezer éves utat, a szeretet útját. Képesek vagyunk a mindannyiunkat boldoggá tevő szeretet mellett dönteni, vagy világunk újból a gonosz lélek játékszere lesz? Van megoldás, kiút, és lelkünk mé­ lyén érezzük, látjuk is ezt az utat. Merjünk külön-külön is, de együtt, es a jó szándék által vezetett őszinte szeretet útja mellett dönteni, nem feledve azt, hogy bármi is történik körülöttünk, az nem jogosít fel ben­ nünket arra, hogy letérjünk erről az útról, melyen kívül minden más csak pusztulás, szakadék. Kisebb testvéri szeretettel: Csaba testvér �„Ezért mondom néktek: ne aggódjatok! Beszélgetés Böjté Csaba ferences-rendi szerzetessel Böjté Csaba, erdélyi ferences szerzetes az árvák atyja. Ma már 1800 árva, félárva, illetve a családi fészekből kihullott gyermek felkutatását, felkarolását, nevelését és útjára bocsájtását végzi munkatársaival együtt Déván, Szászvárosban, Kolozsváron, Szovátán, Petrozsényben, Kovásznán, Nagyszalontán, Tbrockón, Gyulafehérváron, Szárhegyen, lUsnádfürdőn és más erdélyi városokban. Csaba testvér - ahogy mindenki szólítja - sokunk szívében keltette életre a reményt; a reményt arra, hogy a 21. század zűrzavaros, eligazodási pontokat nehezen nyújtó világában is van helye az emberi méltóság tiszteletének, a szeretetnek, a másokkal való törődés­ nek, a közösség felé megnyilvánuló alázatnak, az odaadásnak; nem zabálhat fel, nem pusztíthat el minden emberit a materiális javakat mindenek felett értékelő, egyeduralomra törő szem­ léletmód. Immáron két éve, hogy Karunkról is rendszeresen útra kel egy hallgatókkal és adományokkal tömött busz, amely a szárhegyi gyermekotthon felé veszi az irányt lehetőségeinkhez képest tehát mi is támogatjuk Csaba testvér és csapatának munkáját. Ötvenedik születésnapja alkalmából a Frigyesy Ágnes által készített beszélgetés közreadásával köszöntjük Őt. - Lassan 15 éves dévai gyermekvédelmi tevékenységem során Isten nagyon sok kedves gyermekkel, munkatárssal, jótevővel ajándéko­ zott meg. Nincs két egyforma ember, gyermek, mindegyik Isten áldása, ajándéka. Az évek alatt voltak megrendítően szép percek, de csontig vágó nehéz pillanatok is. Megtapasztaltam Isten kézzel érinthető közelségét, dé a marék porból született lényem behatároló korlátáit is. Szívem­ ben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép „kalandba”, és megengedte, hogy nem a test és a vér kíván­ ságából, hanem az ő szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem. A Szent Ferenc Alapítvány keretében nagyon sokan szövetséget kötöttünk szeretetből, bizalommal az élet szolgálatára. Alapítvá­ nyunkat 1993-ban hoztuk létre Erdélyben, 2002ben Magyarországon. Isten kegyelmét szün­ telenül érezzük, mert újabb és újabb feladatot bízott ránk, és mindig küldött társakat, anyagi segítséget is, hogy az élet szolgálatát ered­ ményesen tudjuk végezni. Jelenleg 1800 gyer­ meket nevelünk negyven helységben, szeretettel. Azt szeretnénk, ha a bajba jutott és tőlünk segítséget kérő gyermekek, fiatalok, szépen kibontakoznának, felnőnének, hogy felelős apák, anyák, becsületes állampolgárok, jókedvű, életerős, Istent és embert szerető, tisztelő felnőttek legyenek, akik akár „a jég hátán” is megállják a helyüket, eltartják család­ jukat. - Magyarországi bemutatkozásuk során egy napot önökkel töltöttem Gödöllőn. Ezek a gyermekek testileg-lelkileg egészségesek. A szeretet csodára képes? - Örvendek, ha így látja. Csodálom, Isten mi­ lyen jó minőségű embereket teremtett. Szilá­ gyi Domokos költő ezt így fogalmazta meg: „Mennyi mindent kibír a nyavalyás”. Pedig sok nehézségen estek át ezek a gyermekek. Hiszen arra születtünk, hogy épek, egész­ séges, boldogok legyünk ezen a földön. - Csaba atya, egy évtizedes szeretet-gyakorlás és átadás után, hogyan látja: szeretette csak szeretettel válaszolhatunk? - Tegnap prédikáltam az emmausi tanítványokról. Milyen csodálatos Jézus gesz­ tusa, aki az elszomorodott, elcsüggedt, elbátortalanodott tanítványok után siet, akik épp ott akarják hagyni az egész ügyet. Jézus utánuk megy és beszélget velük: nyugtatja, bíztatja, bátorítja őket. Isten ezt ma is megteszi újból és újból az emberiséggel. És mi is ezt kell, hogy tegyük. Az emberek útközben elfáradnak, elcsüggednek, reménytelenné vál­ nak, de ha Jézus Krisztus szellemével - sok­ szor vérző szívvel -, melléjük szegődünk, segíthetünk, hogy talpra álljanak, és erőt merítsenek. - Csaba testvér! - így szólítják önt az árvák. Beszéljünk az első pillanatról! Meglátott az utcán egy csellengő gyermeket és úgy érezte, segítenie kell? - Isten szerencsére nagy szívet teremtett belém, mindig vonzódtam a kisebb, az elesettebb felé. A ferencesek magukat kisebb testvérnek tartják. A világ kisebb testvérei akarnak lenni. Ennek jelentése: a kicsinyeket, az elesetteket támogatjuk és szeretjük. Hiszem, hogy ezen a földön a legnagyobb érték az élet. Mélyen megrendített, amikor tudatosult ben­ nem: Kétezer évvel ezelőtt - hatalmi szóra - ki­ oltják a gyermekek életét Betlehemben. Szent József választhatott hivatása, karrierje, barátai, az egész életformája és a kis Jézus között. Szent József - bár nem övé vér szerint a kis Jézus -, mégis az élet, a gyermek mellett döntött. Az egyetlen helyes döntést hozta meg. Ma is, aki nem az élet mellett dönt, nem a szeretet mellett dönt, nem a gyermekek mellett dönt, lehet, hogy nagyon gazdag lesz, de boldog soha. - Csaba atya átélhette-e gyermekkorában a teljes családi együttlét örömét? - Sajnos nem Édesapámat politikai okok miatt börtönbe zárták. Rólam csak úgy szerezhetett tu­ domást, hogy édesanyám három év múlva elküldte neki a kis, kék színű papucsomat a cso­ magban. Apám ekkor felujjongott: Hűha, fiam van! „Madárnyelven” tudta meg, hogy élek. Kiszabadulása után - a börtönben többször megverték, és a hasnyálmirigye kifakadt - más­ fél hónap múlva meghalt. - Megrázó történet. Miért került édesapja börtönbe? - 1956 után költeményeket írt. Egyik versében térről, farkasüvöltésről, és a közelgő tavaszról írt. Ezt a „rendszer elleni izgatásnak” minősítették a kommunisták. Emiatt kapott hét évet, melyből négy és fél esztendőt leült. -E drámai események közepette született meg a testvére? - Igen. Miután Édesapám kiszabadult a börtön­ ből, e rövid másfél hónap alatt fogant meg a húgom, aki apám halála után nyolc hónappal született - nagyon tisztelem a szüléimét, mert nagyon kevés idő adatott nekik arra, hogy sze­ ressék egymást. -Hogyan érlelődött önben a gondolat, hogy pap lesz? - Nekem nagyon fájt mindaz, ami Romániában történt a kommunista időkben. Egyfelől láttam azt a mérhetetlen rombolást, melynek annyi ál­ dozata volt. Az egész rendszer: a kollek­ tivizálás, az államosítás, a börtönbe zárások, nem vitték előbbre a világot. A kommunizmus nagy kitérő volt. A nyolcvanas évek elején, nem láttam más lehetőséget a világ megváltoz­ tatására, mint, hogy tanuljak, pap legyek, és szolgáljam Istent, ezáltal mosolyt hozhassak a földre. - Tudomásom szerint Csaba atyát titokban szentelték pappá... - A kommunista időkben, ha valaki templom körüli körökben mozgott, előbb-utóbb zaklatni kezdték. Én is jártam ifjúsági találkozókra, amikor házkutatást tartottak nálunk. Szegény anyám nagyon megijedt, mert apámat egy­ házkutatás alkalmával vitték el. Amikor a Teológiára jelentkeztem, azzal kerestek meg, kizárnak a pártból. Mondtam nekik, nem vagyok párttag. Erre azt válaszolták: akkor kizárnak a KlSZ-ből. Mondtam nekik, KISZtag sem vagyok. Próbáltak megfélemlíteni, de a püspökség felvett Gyulafehérvárra, és rendes körülmények között végeztem el a teológiát. A ferences rendbe titokban jelentkeztem 1982ben, s erről a döntésemről csak a lelki vezetőm, az érsek és a provinciális tudott. Ekkor már készültem a szerzetesi életre. - Édesanyja örült-e, hogy Csaba atya a papi hivatást választotta? - Azt hiszem, inkább féltett, nehogy apám sorsára jussak. Meg attól is tartott, vajon megállom-e a helyem? Szerencsére elmond­ hatom: édesanyám még él, és az egyik legked­ vesebb munkatársam. - Csaba testvér 1800 gyermek nevelését, gon­ dozását vállalta. Milyen körülmények harmadik oldal �közül kerültek ezek a fiatalok annak idején először a dévai Magyarok Nagyasszonya Kol­ légiumba? - Mindegyikük sorsa más. De nekem ter­ mészetes: ha valaki bekopog, és segítséget kér, nyitott ajtóra talál. Általában, ha a plébánosok, vagy az emberek látnak kószáló, csellengő gyer­ mekeket, szólnak. Egyik gyermekünk például kiszökött otthonról. Az anyukája bezárta a házba. A kicsi, négy éves kislány nagyon félt, mert egerek futkostak a lakásban. Kiugrott az ablakon, s kószálása közben találtak rá. Három hét múlva került elő az édesanyja, s miután látta, hogy jó helyen van nálunk, ránk bízta a nevelését. Szeretném hangsúlyozni: igazából én csak „család-fenntartó” vagyok. Egy-egy nevelő mellé kerül nyolc-tíz gyermek, így működik nálunk a „család”. Persze az én nyakamba is felülnek a gyermekek, de valójában egy-egy „szociális család” gondozza őket. - Mennyire sérültek ezek a gyermekek, amikor odakerülnek a dévai kollégiumba? - Mindig mondogatom nekik: ne nézegessenek vissza! Kell látniuk maguk előtt a célt, amely felé haladnak. A gyermek, ha sokat néz vissza­ felé, és számba veszi a hántásokat, veréseket, rúgásokat, vagy a megerőszakolását, ment­ hetetlenül összecsap feje fölött a hullám. Fontos, hogy lásson maga előtt célt, és azt próbálja megvalósítani. Ez a gyógyulás legjobb módja. - És a sok-sok szeretet, amit kapnak a Kol­ légiumban. - Igen, ez nagyon fontos. Erezze, hogy sze­ retik, értékelik, hogy ő is képes valamire. Hogy ennyien megtapsolják Budapesten, Gödöllőn vagy Győrben. Ez mind gyógyít és erőt ad nekik álmaik szövögetésében. - Papi jelmondatában Csaba atya hivatása világosan kirajzolódik, holott szolgálata kezde­ tén nem tudhatta: Isten ennyi teremtményét bízza majd gondoskodó szeretetére. Nem csodálatos ez a Gondviselés? - Gyermekkoromban mindig arra vágytam, olyan házam legyen, ahová bárki bekopoghat. És ha bajban van, otthonra találjon. Fontos tudni: a gyermekek mellett befogadtam sok­ sok fiatalt is, akik nevelik őket. Sokan munkanélküliek voltak, mások különféle gon­ dokkal küszködtek. A második vatikáni zsinat egyik gondolatát választottam papi jel­ mondatommá, mely így hangzik: „Isten azt akarja: az emberiség egy nagy' családot alkos­ son és mindannyian egymásnak testvérei legyünk!’ Frigyesy Ágnes Köszöntő beszédek a 2009. január 30-i diplomaosztón Januárban újabb friss diplomásokat avattunk. A búcsúzók szavára érdemes odafigyelni - ismerik a leghasznosabb infokat a vizsgákkal kapcso­ latban, és talán már mást is tudnak, mást is megtanultak, mint azok, akik útja még hosszú és rögös az oklevél átvételéig. Hallgassuk meg őket! Bezzegh Katalin beszéde Tisztelt Rektor Úr, Tisztelt Egyetemi Tanács, hallgatótársak, kedves szülők, családtagok és vendégeink! Örülök, hogy veletek oszthatom meg ezt a napot, ami a sokatokkal közösen megtett út egy kereszteződése, ahonnan együtt zarándokolunk tovább. Az elmúlt évek érettebbé tettek minket, friss jogászokká váltunk. Most a mi kezünkben lesz a döntés, hogy mire fordítjuk a kapott talentumokat és azt a tudást, amit az egyetemi évek alatt elsajátítottuk. Ezen a héten előttem csak úgy, mint előttetek, sokszor lepergett az elmúlt 5 év, a maga minden várakozásával és csalódásával, sikereivel és kudarcaival, barátságaival és szerelmeivel, a gólyatáborokkal, felező bulikkal és Pro Facultate napokkal együtt... Ma, amikor megálltam az egyetem, az Alma Mater előtt, ugyanazt éreztem, mint a legelső napon. Izgalmat és kétségbeesést. És ott volt az a torokszorító érzés... Jogász leszek? Hogy mit jelent jogásznak lenni? Egyelőre még csak elképzeléseim vannak róla, ugyanakkor nagyon közel érzem magamhoz az egyik legidősebb, még ma is praktizáló ügyvéd, Gayer Gyula gondolatait, aki szerint egy jogásznak minden élethelyzetben úgy kell viselkednie, hogy figyelemmel legyen arra, hogy betartsa nemcsak a jogi, hanem az erkölcsi és morális szabályokat egyaránt. Nemcsak azért kell jogkövető magatartást tanúsítania, mert jogász, hanem azért, mert egy jogász saját maga számára is csak akkor lehet hiteles, hogyha betartja a szabályokat, akkor is, ha senki nem figyeli, vagy ellenőrzi őt. A mai világban az ügyvédek és jogászok számára az egyik legnagyobb kihívás embernek maradni mindig, minden körülmény mellett. Kérlek, ne felejtsétek el soha, hogy a döntéseinkben, nem pedig a tetteinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában. Az, hogy ma ilyen emberekként állhatunk itt Önök előtt, köszönhető a csalá­ dunknak és az egyetemünk oktatóinak. Hallgatótársaim nevében is szeretnék köszönetét mondani Családjaink tagjainak, akik a tőlük telhető minden módon próbálták könnyíteni és segíteni az egyetemi éveinket. Szeretnénk köszönetét mondani egyetemünk oktatóinak, akik rendíthetedenül vezettek át minket a jog útvesztőin. Szeretnénk megköszönni a professzorainknak, hogy az elmúlt rend­ szer viszontagságai között is megtartották hitüket és meggyőződésüket, s hogy tudásuk legjava mellett erkölcsi tartást is kaptunk tőlük. Köszönjük fiatal ok­ tatóinknak, hogy a mai, anyagias világban úgy döntöttek, mégis egyetemünk oktatói lesznek. Szeretnénk megköszönni a Katolikus Egyháznak, hogy ezen az egyetemen tanulhattunk, és hogy egy jog- és államtudományi kar, nem pedig egy állam- és jogtudományi kar hallgatói lehettünk. Daimer szavaival szeretnék búcsúzni: „három dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az eltelt nap!’ Köszönöm. Sáhó Eszter beszéde Tisztelt Egyetemi Tanács, Avatottak, Kedves Szülők, Rokonok és Barátok! Amikor végigtekintek otthon a könyvespolcon, tudatosul bennem, hogy mennyi mindenen vagyunk túl. Sokat küzdöttünk ezért a diplomáért, vagy ahogyan egymás között szoktuk mondani, azért a két betűért, amit a mai naptól a nevünk elé írhatunk, de azt hiszem, most mindegyikünk arra gon­ dol, hogy megérte, sőt, annak kizárólag az elvégzett munka adja az értékét. negyedik oldal Nem tudom, a többiek is így éreztek-e, de én az utolsó államvizsgám után csak arra tudtam gondolni, hogy végre kialudhatom magam, és másnap könyvet sem kell a kezembe vennem. Tudtam, hogy vége van, teljesítettem a diplomához szükséges összes feltételt, de nem töltöttek el magasztos gon­ dolatok. Először akkor éreztem, hogy valami olyat értem el, amire büszke lehetek, amikor a múlt héten megkaptam az egyetemtől a meghívókat a mai napra. Kinyitottam, és ez állt benne: „az Egyetemi Tanács tisztelettel meghívja a diplomaosztó díszülésre, melynek keretében a Jog- és Államtu­ dományi Kar végzős hallgatóit doktorrá avatják!’ Ekkor öntött el az érzés, hogy az én diplomaosztómról van szó, engem is doktorrá fognak avatni. Kedves Avatottak! Nem tesz minden nap esküt az ember! A magam részéről biztos vagyok abban, hogy a most letett doktori eskü nem az életben oly gyakran előfonjuk) formalitások egyike, hanem egy életre szóló iránymutatás mindennapi cse­ lekedeteinkhez. Mit is jelent ez számunkra? Beléptünk a társadalmi elitbe? Úgynevezett értelmiséginek számítunk? Elértünk valamit és kifújhatjuk ma­ gunkat? Zlinszky János professzor úr mondta egyszer: az összes szerelmes filmben a „happy end”-et a házasság jelenti, de a valóságban nem így van. A házasságkötéssel kezdődik a kemény munka. Úgy érzem, a diploma is ehhez hasonló. Már eddig is sokat tettünk érte, de életünk küzdelmes része még hátra van. Minden nap be kell bizonyítanunk, hogy érdemesek voltunk erre a kitüntetésre. A sok gratuláció azonban, ami most majd körülvesz bennün­ ket, nemcsak minket illet. Sőt. Ebben a diplomában benne van mindazok munkája, akik mellettünk voltak akkor is, amikor erősek voltunk, de akkor is, amikor elbizonytalanodtunk a tudásunkban vagy önmagunkban. Hadd mondjam el, nekem ez az egyetem az első egyházi intézmény az életemben, előtte állami iskolákba jártam. És én itt, a Pázmányon tapasztaltam először, hogy tanáraink nemcsak ki merik mondani véleményüket, hanem igényük is van arra, hogy azt megosszák velünk. Ezáltal nemcsak doktorrá segítettek bennünket, hanem bölcsebbé, és talán emberibbé is váltunk általuk. Ezen a karon nemcsak jogi tudást, hanem útravalót is kaptunk. Oktatóink az előt­ tünk álló jogászi pályára tele batyuval engednek el minket. A ránk váró nehéz döntéshelyzetekben lesz hova visszatekintenünk, lesz mit előhúznunk ebből a batyuból. Tanáraink mellett, akiknek ajegtöbbet köszönhetünk, az a csalá­ dunk, azon belül is elsősorban szüléink. Ok is kellettek ahhoz, hogy jogásszá válhassunk. Támogattak bennünket, amikor érettségi után úgy döntöttünk, ezt a hivatást választjuk, végigizgulták velünk a felvételit, aztán az összes vizsgaidőszakot. De azt gondolom, ami nekünk a legtöbbet jelentette: egy­ szerűen ott voltak, amikor szükségünk volt rájuk. Az volt a legfontosabb, hogy biztos pontként és mindig ott álltak mögöttünk. A szüléink otthon, a tanáraink pedig itt az egyetemen arra buzdítottak minket, hogy tanuljunk, mert a tudás érték, nyelveket beszélni érték, a társadalmat, az embereket szolgáim érték. Hozzá kell tenni, tették mindezt úgy, hogy legtöbbjük még ahhoz a generációhoz tartozik, akiknek fiatalként egészen mást oktattak az iskolában és esélyük sem volt olyan tudást, tapasztalatokat szerezni, mint most nekünk. Évfolyamom nevében mindezt most megköszönöm tanári karunknak, és úgy gondolom, a mai nap a legalkalmasabb arra, hogy ezt megtegyük majd saját szüléink irányában is. Köszönöm a figyelmet, és mindenkinek Isten áldását kívánom további munkájához! �Nélkülözhetetlen segítőnk: a könyvtár Beszélgetés Kalocsai Ilonával, a kari könyvtár vezetőjével Bizonyára mindannyian voltatok már karunk könyvtárában. Nem mindegy azonban, hogy mikor, ugyanis az utóbbi időben egy kicsit megváltozott. Rö­ viden úgy foglalhatjuk össze, hogy felzárkóztunk a kari könyvtárak versenyében. Kalocsai Ilonává], a könyvtár vezetőjével beszélgettünk a fejlesztésekről - Első fejlesztésük már belépéskor feltűnik: egy mágneskapu és paraván. Milyen problémák vezettek idáig? - Ilyen biztonsági berendezés minden nagyobb könyvtárban létezik, nálunk is eljött az ideje ennek. Óhatatlan, hogy bizonyos leleményes hallgatók azt gon­ dolják, hogy a szabályok ellenében, a figyelmet ki­ játszva hosszabb időre magukhoz veszik a könyvet. Öt évvel ezelőtt tartottunk egy teljes körű leltárt és az ered­ mény elszomorító volt - rengeteg könyv hiányzott... - Gondolom, ezt nem hagyhatták szó nélkül... - Valóban nem. A leltár után kamerákat szereltünk fel, most pedig az Oktatási- és Kulturális Mi­ nisztérium pályázatán elnyert összegből mágneska­ pukat tettünk a kijárathoz. - Ez azt jelenti, hogy most már egyáltalán nem vihetjük ki a könyveket? - Szó sincs róla. Az eddigi szabályoknak megfelelően, diákigazolvány leadásával a könyvek kivihetők má­ solásra, de aznap vissza is kell azokat hozni. Ebben tehát nem állt be változás, csupán abban, hogy anélkül, hogy az erre alkalmas készülékkel inaktiválnánk a ki­ adványok mágnescsíkját, senki sem viheti ki őket észrevétlenül. - A könyvtár nagy fejlesztéseken van túl. Elkészült a kis olvasóterem is... - Valóban. Nagyon örülünk, hogy sikerült kialakí­ tani. A karunk közel kétmillió forintot szánt rá, hogy egy igazán színvonalas kisolvasó készüljön. Itt is van Wifi, minden tankönyvből vagy két példány, itt olvashatóak a nagy kézikönyvek, mint például a Révai Nagy Lexikon, és itt egy polcon megtalál­ hatók egyetemünk és karunk kiadványai. Ebben az olvasóteremben összesen kilencszáz kötetet tartunk. Húsz férőhelyével pedig száz főre egészítette ki könyvtárunk olvasótermi befogadóképességét! Te­ kintettel arra, hogy nyáron ez a legmelegebb helyi­ ségünk, légkondicionáló berendezést is szereltünk bele. - Kilencszáz kötetet tartanak a kis olvasóban. Jól tudom, hogy körülbelül 35 000 kötetük van összesen? - így van. A többi könyvet a nyolcvan férőhelyes Nagy Olvasóteremben találhatják meg. Itt minden kötelező irodalomból 5-5 példánnyal rendelkezünk. Ezeken kívül vannak itt is kézikönyvek, szótárak, valamint a leg­ fontosabb és legújabb jogi, államtudományi, történelmi, közgazdasági magyar és külföldi szakirodalom. A galérián pedig a folyóirataink vannak. - Amit látunk, az az összes kötetük? - Nem egészen. Régi kiadású szak- és tankönyvein­ ket, a szakdolgozatokat, különböző folyóiratok bekötött változatait és néhány jogtudós értékes ha­ gyatékát a raktárunkban őrizzük, ám igény szerint ezek is megtekinthetőek. - Beléptünkkor az informatikai rész tárul elénk, és a folyóiratok. Milyen sajtótermékeket olvashatunk a könyvtárban? - Megrendelt folyóirataink listája megtekinthető a kar honlapján. Nagy általánosságban elmondható, hogy a napilapokat, a joghoz köthető heti- és havi lapokat, különböző szakfolyóiratokat megtalálják nálunk. Külföldről is járatunk kiadványokat. Ter­ mészetesen ezeken kívül itt is olvashatják Karunk lustum, Aequum, Salutare című folyóiratát, és persze az ítéletet... - A kari honlapot többször említette. A könyvtár mely elektronikus szolgáltatásai érhetőek el innen? PROFEX szaknyelvi vizsga a Karon Szerződéskötések fogalmazása, kérelem, prezentá­ ció, szakmai tanácsadás angolul vagy németül? E fe­ ladatok hallatán sokan arra gondolnak, az alapnyelvi készségek elégségesek lehetnek, a munkaerőpiaci tapasztalatok azonban azt mutatják, szükség van szaknyelvi tudásra is. Ezért döntött úgy Karunk vezetősége, közösen a Nyelvi Lektorátus szakmai mentoraival, hogy lehetőséget biztosít jogász és nemzetközi igazgatási alapszakos (BA) hallgatóknak angol és német nyel­ ven a PROFEX Államilag elismert jogi- és közigaz­ gatási szaknyelvi vizsga megszerzésére. - Előkészítő tárgyalások után 2006-ban jogosítványt szereztünk arra, hogy Karunk lektorátusa a pécsi PROFEX államilag elismert nyelvvizsgaközpont beje­ lentett vizsgahelye legyen. Ez azt jelenti, hogy egyetemünkön, ismerős helyszínen, PROFEX vizs­ gáztató tanáraink készítenek fel nyelvvizsgára, és ők vizsgáztatnak is - fogalmazott Lovas Judit, karunk Nyelvi Lektorátusának vezetője. A PROFEX jogi- és közigazgatási szakmai nyelvvizsga írásbeli és szóbeli részből áll, amelyekre külön-külön is lehet jelentkezni, továbbá három­ fokozatú - tehát alap- (Bl), közép- (B2) és felső­ fokon (Cl) letehető. A vizsgafejlesztők mind a ma­ gyarországi hagyományokat, mind az Európa Tanács nyelvtudásszintekre vonatkozó ajánlásait szem előtt tartották. A vizsga államilag akkreditált nyelvvizsgatípusként a diplomaszerzés feltételeinek teljesítéséhez hozzájárul, és garantálja a nyelvpótlékra való jogosultságot. Lektorátusunk jogász- és nemzetközi igazgatási alapszakos (BA) képzésben részt vevő hallgatóink mellett jogászok­ nak, közigazgatásban dolgozóknak, államigazgatási karok hallgatóinak, jogi asszisztenseknek is ajánlja. A PPKE JAK bejelentett vizsgahelye évente kétszer szervez PROFEX nyelvvizsga előkészítő tan­ folyamot. Vizsgázni minden év novemberében lehet. Az érdeklődők a felmerült kérdéseire szívesen adunk felvilágosítást a lektoratus@jak,.ppke.hu email címen, valamint a 429-7200/232-es telefon­ számon. Az ügyfélfogadási időben a Nyelvi Lektorátus irodavezetője, Kuslits Mária (363-as szoba) áll a hallgatók rendelkezésére. Szederkényi Éva PROFEX jogi- és közigazgatási szakmai vizsga bejelentett vizsgahelye Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Nyelv Szint Részegység Tanfolyamok Vizsgák Angol Alap- (Bl), közép- (B2) és felsőfokon (Cl) írásbeli (A), Szóbeli (B Őszi, tavaszi félév Minden év novembere Német Alap- (B1), közép- (B2) és felsőfokon (Cl) írásbeli (A), Szóbeli (B Őszi, tavaszi félév Minden év novembere - A kar honlapján megtalálható a könyvtár kataló­ gusa, a szakdolgozatok listája, mely 1999. óta folya­ matosan bővül és mára kb. 5500 címet tartalmaz, a Hein Online nevű jogi adatbázis, mely amerikai jogtörténeti gyűjtemény és a legújabb szerzemény, a Westlaw jogi adatbázis. - Mondana néhány szót a Westlaw-ról? - A Kar összes számítógépéről hozzáférhető. A West­ law egy olyan angolszász jogi adatbázis, amelyben a világ angolszász területeinek és az Európai Úniónak a hatályos jogszabályait, különböző jogeseteit talál­ hatják meg, ezen kívül híreket olvashatnak olyan for­ rásokból, mint például az Economist, vagy a Financial Times. A Westlaw-t a Könyvtári Bizottság döntése alapján vásároltuk meg - ötezer euróba került a 2009 évi előfizetése. A mi könyvtárunk Ma­ gyarországon a harmadik, a CEU Könyvtára és az Országgyűlési Könyvtár után, akik rendelkeznek vele. - Az informatikai részlegről mit tudna mondani? - A Nagy Olvasóteremben van egy számítógépünk, melyet leginkább a könyvtári katalógussal és saját munkára használhatnak. Informatika laborunkban tíz számítógép áll a hallgatók rendelkezésére, ame­ lyeken elérhetőek a számítógépes alapprogramok, a Complex jogtár, az internet, természetesen a Neptun és a könyvtári katalógusunk. Egyébként pedig itt található a ruhatár is, és itt a bejárata a Királyok Ter­ mének. - Csodaszép az a terem! - Könyvtárunk nem ezen a helyen állt egészen 2001ig, előtte a mai Római Jogi és Jogtörténeti Tanszék helyén volt. 2001-re azonban a kar kialakította a 30as épület I. emeletén a Kari Könyvtárat, s így az ún. Királyok Terme is hozzánk került. A Királyok leimét nem tartjuk nyitva, mert a romantika festészetének egy ritka emléke, és meg szeretnénk őrizni szépségét. Csak külföldi és belföldi vendégeinknek, valamint gó­ lyáinknak szoktuk megmutatni. - Hallgatótársaimtól azt szoktam hallani - és én is alátámasztom -, hogy nagyon fejlett könyvtárunk van. Itt mindig megtalálhatjuk az adott irodalmat, ami kell a munkánkhoz, és az On kollégái is segítőkészen állnak rendelke­ zésünkre... - Nagyon örülünk annak, ha a hallgatók elégedettek. Kollégáim mindannyian könyvtári szakképzettséggel rendelkeznek, a könyvtárat pedig igyekszünk a Karhoz méltóvá tenni. Tagjai vagyunk az Egyházi Könyvtárosok Egyesületének (EKE), és személyes képviseletünk van az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumában. - Néhány hallgatótársam hosszú ideje tartó prob­ lémája az, hogy miért nincs nyitva a könyvtár szombatonként? - Volt egy nagyon rövid időszak, amikor ezen a napon is be lehetett jönni, de mindössze három-négy ember használta ki a lehetőséget. Nem tűnt jó ötlet­ nek, hogy nyitva legyünk. Ugyanez áll a nagy Infor­ matika Laborra is. Azok, akik addig fontosnak érezték, hogy szombaton is igénybe vegyék a szol­ gáltatást, érdekes módon eltűntek... - Most láttam, hogy a kis olvasó sincs nyitva pénteken. Talán ugyanez az oka? - Nem. A kis olvasó tanulmányi célt szolgál pén­ tekenként, záróvizsgát tartanak itt, szekciós üléseket. - A Kar életében milyen feladatai vannak a könyvtárnak? - Egyrészt biztosítanunk kell Önöknek a nyugodt tanulást, a szakirodalmat. Ezen kívül mi szerezzük be a szakirodalmat a tanszékeknek is. Mindegyiknek van külön könyvtárfelelőse, aki összegyűjti, s leadja a szakkönyv igényeket. Feladatainkban az Infor­ matikai Csoport, a Műszaki Osztály és a Gazdasági Osztály segít minket. Ezeken kívül könyvtárközi kapcsolatokat tartunk fenn, melyek többek között cserekiadványokban nyilvánulnak meg. Hrecska Renáta ötödik oldal �Tavaszi szél tutort áraszt Vége az első vizsgaidőszaknak. Már mindenki tudja, mire jó a Szásztükör, kik a jellemgyenge akarnokok és azt, hogy van latinul az örömlány. Ennél is fontosabb azonban, hogy újra itt a tutor­ tavasz! A rügyfakadással és a korafebruári bulikkal az el­ sőéves Pázmányosok életében is elérkezik az, amit a gólyatábor óta várnak, a tutorfelvételi. Legaláb­ bis a tutorok mindig ezt szeretnék hinni, és ál­ talában kétféle ember jelentkezik. Az egyik őszinte, nem mindig bevallott rajongással tiszteleg tutora előtt, aki mindenben segített, s mintegy meghálálva a legnemesebb módon, ő maga is tu­ torrá kíván érni, s áldozni minden elsőéves számára, aki ezt kéri. A másik lehetőség, amit kevésbé várunk, ha a je­ lentkező elégedetlen egyetem eleji tapasztalataival és a patriarchalitás jegyében kirendelt szellemi vezetőjével. Ekkor a dacos jelentkező úgy érzi, sőt, tudja, többet adhat kiforratlan segítőjénél, s így fel is ajánlja segítségét, s bízik annak használ­ hatóságában, s elődje túlszárnyalásában. Mivel jelen sorok botcsinálta újságírójának sok évvel ezelőtti tutora már elvégezte az egyetemet - lega­ lábbis nem olvassa az ítéletet, megengedhető a személyes nosztalgia, a könnyes múltidézés és az önző belső monológ, amivel elárulom, én magam is az okoskodó Gerzsonok csoportjába tartoztam. Nevess ki, de ne vess meg, ahogy a grafiti hirdeti. Akkortájt nehéz volt elhinni, hogy egy olyan srác húz ki a felsőoktatási csávából, aki igazságügyi or­ vostanról szóló csúnya könyvekből mutogatja a gólyáknak a villámcsapás által leszakított kéz sérüléseit, valamint egy húszperces beszélgetés alatt képes elfogyasztani negyven szem epres cukorkát, mialatt idegesnek tűnő mozdulatokkal magyarázza, hol is van a huszonhatos gyakorló. Kérlek, kedves olvasó, aki az előadásra várva természetesen nem az előadáson! - arra vetemedtél az összes kézzelfogható tartalommal bíró cikk átnyálazása után, hogy egy fél­ revezetőén egyértelmű cím alapján értékes in­ formációkat szerzel, nézd el nekem a szentimen­ talitásba csapó önfeltárást, és ne add fel, mert valóban oka és célja van a tanmesének. Az előző szóvirág lényege tehát az, hogy akkor nem hittem el, hogy ez a srác tényleg segíteni jött, és amikor hallottam a felvételiről, azonnal fel is iratkoztam a Lapra, s éreztem, erre születtem. Fel­ vettek, örültünk, gólyatáboroztunk, majd eljött az első komolyabb kérdések időszaka a gólyák részéről. Olyan kérdéseké, amit már nem feltétlenül tudsz, ha csak jegyzetért és inni enni jársz be az egyetemre. Leginkább én lepődtem meg, amikor tudtam a válaszokat, és el is gondolkodtam. Ezek tényleg a TO előtt álldogálva ragadtak rám? Egyre többről ugrott be, hogy a cukorkás srác mondta, és ez további gondolatokra sarkallt, és ezek közül csak egyik volt a hála. Ez persze még annyira nem érdekel senkit, mint a korábbi okfejtés, de mégis, rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű dolog tutor­ nak lenni, viszont ezzel arányosan tölt el büszkeséggel. Minden valamire való tanmesének bír minimális tanulsággal, de ebben az esetben nem kockáz­ tathatom meg, hogy a fentebb kiszínezett em­ lékömlengések alapján bárki eljutna a cikk eredeti mondanivalójához, így én magam vonom le, mint­ egy induktív módszerrel. Ha úgy érzed, jó volt a tutorod, jelentkezz. Ha esetleg úgy érzed, te magad is végigjárnád a raszkolnyikovi jellemfej­ lődést, jelentkezz. Bartolák Csaba Rügyfakadás tutor módra Itt a tavasz, és ismét frissít a tutorság. Nem csak az derül ki, hogy mikor, hanem az is, hogy mi alapján válogatjuk új tagjaikat. Tavasszal mindig felpezsdül a tutorság élete, és ez nem csak a közelgő gólyatábornak, és annak szervezésének szól Ilyenkor, egészen pontosan áprilisban felvételiztetünk, meghallgatunk mindenkit, aki jelentkezik, illetve belefér a háromnapos eljárásba. Persze itt rögtön felbuzog a sok államtörténeti jegyzet és „Róma apróbetű” között, hogy minek ide felvételi? Itt nem az segít, aki szeretne? Minek szűrni? Ezek könnyen megválaszolható kérdések, ha elgondolkodsz azon, az első évfolyamból mindenkire rábíznád-e tizenöt kedves ismerősödet. Nyilván nem, és ezt nekünk ki kell szűrni. Persze ez valóban nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. Van néhány értékelési szempont azon kívül, hogy ittunk-e gólya­ táborban a sráccal, vagy a hölgy külső értékei elhomályosítják belső hiányosságait. A tutori szerep egy felelős beosztás, így sajnos ki kell belőle hagynunk azokat, akik nehezen dolgoznak csapatban, esetleg valamilyen küldetéstudat miatt annyira vezetnének, hogy nem marad kit. Nehéz dolog ezt eldönteni egy tízperces beszélgetés alapján, éppen ezért a felvételi előtt korlátozott számban megpattanunk egy hétvégére valamelyik közeli városba, és összeengedjük a tutorok néhány erre kiképzett megfigyelőjét a potenciális jelentkezőkkel. Innen ered a név, Potenciál-tábor. Sajnos mindkét csapat száma korlátozott az arányok és a megfigyelhetőség miatt. Mert itt bizony figyelünk, és ilyenkor minden tutor a spicli énjével nevet a poénjaidon, fogja a homlokod, és amikor valami rendszerelleneset mondasz ebédnél, ő kibújik a papucsból, és lábbal kapcsolja be a diktafont. Figyelembe vesszük, rendelkezel-e elegendő tudással, amit át lehet adni, rendelkezel-e olyan emberi és vezetői képességekkel, amivel kiérdemied a csoportod tiszteletét, és hogy nincs-e a múltadnak olyan sötét foltja, amely inkább rontana a tutorság hírén, mint segítene. A sok jegyzetelés és laboratóriumi vizsgálat el­ lenére remekül szórakozunk általában, és valóban eléri a célját a tábor: jobban megismerjük azokat, akikre rábíznánk a Pázmány új évfolyamát. Azokat, akikkel szívesen táborozunk évente négy hétvégét, akiből az évek alatt barát lesz, vagy több, szóval azokat, akik életünk részévé válnak, és ha jól választunk, olyan pluszt kapunk mi is, már bent lévők, és ti is, most jelentkezők, hogy évek múltán minden tu­ torként töltött percre boldogan gondolunk majd vissza. Tehát ha úgy érzed, megfelelnél, jelentkezz. Ha úgy érzed, kipróbálnád magad, jelentkezz. Fontos, hogy ez az első és utolsó lehetőség, hiszen csak elsőéves hallgatók jelentkezését tudjuk elfogadni. A következő időpontokat tartsd szem előtt, és akkor nem maradsz le semmiről. Felvételik meghirdetése: március 2. Potenciál-tábor jelentkezési határideje: március 20. Potenciál-tábor: április 3-4-5. Tütorfelvételi: április 15-16-17. Bartolák Csaba, a tutorok elnöke hatodik oldal Gyomorgörcs Gyomorgörcs, reszketés, félelem... Elengedhetetlen „kellékei” a vizsgaidő­ szaknak. Mi lesz, ha... Nem, sikerülni fog! Ötöst kapok! ... Majd néhány óra múlva: Csak a kettes legyen meg... Még később: Tuti bukás... Efféle - de egész biztosan hasonló érzések cirkulálnak általában minden hall­ gató fejében. Egyik este rajtam is eluralkodott a rettegés, mikor megpillantottam Törőcsik Marit a tévében. Az ml vasárnap esti műsorában beszélt a 74. életévét betöltő színésznő, megrendítő őszinteséggel, tisztasággal, nemes egysze­ rűséggel. Egy ország aggódott érte, mikor hirte­ len kórházba került, hetekig kómában volt, de felépült. S ez a „második esély” őt is megváltoz­ tatta. Ahogy mesélt, emlékeztetett arra, amire egy darabig magam is minden nap gondoltam: élek. Azt mondják, akit meglegyintett a halál szele, mindent másképpen lát. Tisztábban, világo­ sabban. Az élet minden napját képes értékként felfogni, az apróságokban is meglátni a szépet. Az élet és halál között lebegő ember, ha kap még egy esélyt, megváltozik. Minden megvilágosodik előtte, képes az életet értékelni. A Nemzet Színésznőjét hallgatva bennem is visszaváltozott valami. Mintha pillanatok alatt megszállt volna valami belső béke és nyugalom, valamiféle har­ mónia. Ahogy a kórházban eltöltött napokról mesélt, az Öt körülvevő szeretettől, melyet hálásan köszön, s mely éltette és erőt adott Neki... Kicsit visszafogta magát, kevesebbet dolgozik, de azért az idei filmszemle megnyitását elvál­ lalta, s újabb szerepre is készül... Mert hiába, az ember nem tudja meghazudtolni önmagát, min­ den baj ellenére folytatni akarja ott, ahol abba­ hagyta. Amikor külső körülmények megálljt parancsolnak neki. Elgondolkodtam azon, hogy vajon egy ilyen fi­ gyelmeztetés, „oda koppintás” meddig elégHát, addig, míg a közvetlen élmény kezd a feledés homályába merülni. De vigyázni kell, mert egyszer végképp vége lehet az örökös ma­ lomnak. Amikor már nem kapunk második vagy sokadik esélyt. Nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az utolsó óránk... - ez a riport is erre emlékeztetett. E gondolatokkal fejemben újult erővel és mosolyogva tudtam folytatni a tanulást, ame­ lyre, erőnk teljében, szerencsére megvan a lehetőségünk; és ezt ki is kell használni. Amennyire és ameddig lehet. Mikola Orsolya �Mit érdemes tudni a diákmunkákról? Úgy gondolom, erre a kérdésre talán többen is felkapják a fejüket. Nem véletlenül választottam ezt a témát, hiszen többen kerestek már meg ezzel a kérdéssel. Aki nem ismerne, annak el is mon­ dom, hogy miért. Közel öt éve kerültem kapcso­ latba az első diákszövetkezettel, és szinte minden feladatkörben dolgoztam már. Bizonyára Ti is megfordultatok már mindenféle kecsegtető aján­ lattal felfegyverzett ilyen és olyan diák­ szövetkezetek honlapján és bizonyára Nektek is megvannak a tapasztalataitok ezen a téren. De azok kedvéért, akik kíváncsiak egy másik ember tapasztalatára, úgy döntöttem, talán érdemes összefoglalni a legfontosabbakat, amit én ez alatt az öt év alatt összegyűjtöttem. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ha meg­ nézünk egy hirdetést, elsősorban az órabér a leg­ fontosabb mindenki számára. Csak ezek után következik a mérlegelés. Hol is van a munka? Mikor kellene dolgozni? Mit is kellene dolgozni? E kérdésekből épül fel a diákszövetkezetek rek­ lám kampánya is. Mi pedig bosszúsan vonjuk le a következtetéseket. Ha jó az órabér, messze van. Ha jó helyen van, akkor pedig biztosan túl alacsony az órabér. Ha vi­ szont minden stimmel, akkor is találkozhatunk azzal a csalódott érzéssel, amikor a munkahelyen nem azt kapjuk, amire jelentkeztünk. Felkínálnak pl. egy adatrögzítéses munkát, majd mikor oda érkezel, kiderül, hogy két napon keresztül fénymá­ solnod kelt Esetleg elmész egy munkahelyre azzal a tudattal, hogy te nyolctól négyig vállaltad a munkát, ott mégis kilenctől ötig számítanak rád. Ebből az a következtetés adódik, hogy mindig körültekintőnek kell lenni! Mindig kérdezd meg pontosan mi a munkakör és meddig tart! Ne hagyd magad lerázni olyan kérdésekkel, hogy: „Biztosan így van, ahogy mi mondjuk, de ott úgyis elmond­ ják majd”. Ebből csak rosszul jöhetsz ki. Vagy elmész egy olyan munkát elvégezni, amit igazából nem is vállaltál volna el, vagy lemondod, amiből meg az következik, hogy „nem megbízhatónak” titulálnak, és nem keresnek meg a jobb aján­ lataikkal Ráadásul ezeket a Te hibádnak tüntetik fel, holott nagyon sokszor a diákszövetkezetek hi­ báznak. Az én „kedvenc” élményem az volt, amikor még „kezdő” diákként elvállaltam egy munkát az egyik ismert diákszövetkezetnél. Kitöltöttem minden űr­ lapot a bejelentkezéshez, elmentem csináltattam egészségügyi kiskönyvet (a feladatkörhöz elvárt követelménynek megfelelően) Ledolgoztam az első két hetemet (ez július utolsó két hete volt, s ebből a pénzből mentem volna nyaralni augusztus végén). Mindent úgy tettem tehát, ahogyan azt elvárták. Majd egyszer csak augusztus 4-en csörög a tele­ fonom. A diákszövetkezet volt. Azért hívtak, mert nem tudták átutalni a fizetésemet, mivel nem töltöt­ tem ki egy papírt (!), és tegnap már leadták a név­ sort, akiknek fizetést kell utalni. Kérték, hogy fáradjak be és töltsem ki a hiányzó dokumentumot, hogy a jövő hónapban (szeptemberben) majd elkiűdhessék a júliusban ledolgozott keresetemet. Na, hát erre köpni-nyelni nem tudtam. Mint ahogy írtam ebből a pénzből szerettem volna nyaralni menni. Nos, hát képzeljétek a helyembe magatokat. Első önálló kereset, első nyaralás, melyet Te magad szervezel úgy, ahogy le akarod. Erre egyszer csak azt mondják, hogy nincs meg a pénzed, amiért dol­ goztál. Viszont ekkor gyanússá vált néhány dolog. Először is, ha nem volt meg a papír, ami kellett volna a fizetéshez, miért nem az előtt hívtak mielőtt a fizetést átutalták, miért egy nappal utána? Másodszor - és itt folytatnám a történetet -, amikor ki kellett tölteni a jelentkezési lapokat, mindenből kaptam egy fénymásolatot, és rémlett, hogy minden szükséges papírt ki is töltöttem, így megkérdeztem a leányzót, aki hívott, hogy ugyan mondja már meg melyik papír hiányzik. Meg is kaptam a választ, azonban ezzel világossá vált szá­ momra, hogy a lap nem hiányozhat, hiszen bi­ zonyítékom volt rá, hogy kitöltöttem. Másnap bementem az irodába és ismételten megkérdeztem az illetékeset, hogy most akkor púért is nem kap­ tam tulajdonképpen fizetést. 0 ismét előjött a hiányzó lap problémájával. Nyomatékosan közöl­ tem, hogy higgye el, kitöltöttem a papírt. Szinte összeveszett velem hogy márpedig nekem nincs igazam, mert akkor meglenne, ők nem hagynának el ilyen fontos dokumentumot stb. Na ekkor lett végképp elegem belőle, és előrántottam a bi­ zonyítékot, vagyis a fénymásolatot. Hát most a lány volt az, aki köpni-nyelni nem tudott, hebegett, meg habogott valami bocsánatféleséget, és hogy ő nem tudja hogyan tűnhetett el a lap. Nos, hogy végül el tudtam menni a megtervezett nyaralásra, azt csak édesanyámnak köszönhetem, aki kiderítette, hogyan lehet hónap közepén is pó­ tutalással megkapni a fizetésem - mivel hozzá kell tennem -, a diákszövetkezet egy bocsánatkérésen túl semmit nem tett ezért. Nos, azt hiszem, ez a példa tanulságos lehet mindenkinek. Egyébként a diákszövetkezetben nem én voltam az' egyetlen pórul járt ember. Nem ismertem a lányt, akit két héttel ezután láttam a szövetkezetnél, de pityeregve ült az ügyfél pult előtt, és a főnökkel tár­ gyalt, hogy ne aggódjon, mert kifizetik neki kézbe a pénzét, és el lesz rendezve, hogy megkapja időben, ami jár neki Akkor láttam utoljára azt a bizonyos diákszövetkezet. De azért, hogy ne men­ jen el végleg a kedvetek a munkavállalástól, el kell mondanom, hogy az elmúlt három évben jó tapasztalatokat szereztem és az új diák­ szövetkezetnél szerencsére nem értek még csalódá­ sok. Úgy tűnik az általános tapasztalatokból egy tanulságos példa kerekedett ki, remélem azért hasznos emlék lesz, mikor munkát vállaltok, s ki tudja, talán a következő számban ismét olvashat­ tok néhány hasznos információt. Császár Adrienn Karriertavasz A füvek és fák rügyezésével a Karrier Iroda is újra kiny­ itott. Illetve kinyitott volna, ha medve módjára aludta volna át a telet az első emeleti kollektíva. De tavaszi kikeletünk persze derült égből való villámcsapás lett volna, ha nem állnának mögöttünk az előkészítés jéggel borított hetei. Persze a tél sem telt eseménytelenül, hiszen lezajlott a 2009-es év első programja, a Karrier Intézettel meg­ szervezett állásinterjú nap. A helyzeti előnyre tavasszal is lesz lehetőség, amire keretes szövegünkben egy januári résztvevő hívja föl a figyelmet. Éljünk vele, főleg a fel­ sőbb éves hallgatóknak érdemes. De egyéb, rövidebb lélegzetű ese­ ményeinken is ajánlott a megjelenés. Szerda délutánonként morzsáinkat csipegetheti mindenki, aki szeretné az öt év jogi tanulmányok nyújtotta lehetőségeken túl a munkaerőpiac egyéb szeleteit is megismerni. Végül meg kell említeni, hogy idén tavasszal is lesz olvasásfejlesztő tréning, immáron harmadszor pallérozhatjuk elménket. Végezetül, de nem utolsó sorban közöljük örömmel, hogy idén tavasszal is lesz találkozási lehetőség a munkaadók és a munkavállalók számára. Az április 29-ei Pro Facultate nap keretében lesz lehetőség kipróbálni az ál­ laskeresést kicsiben, részt venni beszélgetésen a szakma nagyjaival, és egyéb karrieres lehetőségek is várnak mindenkit. $ 'A d á 2007-ben végeztem, és mivel továbbra is tájékozódni akartam az Egyetem kínálta lehetőségekről, nem iratkoztam le a Karrier Iroda hírleveléről Innen értesültem az állásinterjú tréningről is. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy régóta van állásom, s még sosem voltam - a mai értelemben vett - ál­ lásinterjún. Nagyot változott azóta a világ, és kíváncsi voltam - ha az élet úgy hozná -, hogyan kell „profi” módon felkészülni egy meghallgatásra, milyen kérdésekre lehet számítani, és általában hogyan zajlik egy állásinterjú. Számomra a legnagyobb haszna az volt, hogy magabiztosabbá tett, s nemcsak állásinterjún hasznosítható ismereteket adott. Ajánlom mindenkinek, mert meggyőződésem, hogy sok kudarcélménytől kímélhetjük meg magunkat, s felkészülten nagyobb esélyünk lesz. Köszönöm a szervezőknek és a trénernek, Gerlei Bélának. „ . „ .. . Fodomé Schtszler Terézia A Karrier Iroda képzési programja a 2008/09 tanév tavaszi félévében: Március 4.: Önismereti és jogászi identitást fejlesztő tréning Oktató: Léder László és Keresztes Karola 12-20 óráig Március 18.: Állásititerjúra felkészítő tréning Óktató: Léder László és Keresztes Karola 14-18 óráig Április L: Munkahelyválasztást és munkahelyi beilleszkedést segítő tréning Oktató: Léder László és Keresztes Karola 14-18 óráig Április 22.: Vállalkozási ismeretek Oktató: dr. Katona Klára 14-18 óráig Május 6.: Munkajogi ismeretek Oktató: dr. Stágel Bence 12.30-16.30 óráig A képzés helyszíne minden alkalommal a 4-es gyakorló (Bp., Szentkirályi u. 28. III. emelet 353.) Az képzések díja 2500 Ft + ÁFA, a Vállalkozási ismeretek és a Munkajogi ismeretek Pázmányos hallgatóknak ingyenes. Jelentkezni lehet Nagy Olivérnél a nagyo@jak.ppke.hu címen vagy a 429-7200/310-es telefonszámon. A jelentkezés a díj befizetésével válik hivatalossá. Jelentkezési határidő: minden képzés előtt 2 nappal 12 óráig. A képzési alkalmak minimális létszáma 8 fő. hetedik oldal �x X X x x xbűnözés Leírni sem merjük, kimondani sem. Pedig az utóbbi időben egyre többen és egyre többet teszik meg. Hogy a Jobbik háza tájáról hallottunk már ilyesmit, nem nagy kunszt. De hogy a Hírszerző is ingassa a fejét a baloldaliak politikai korrekt nyelvezete okán - az már megállásra késztető pil­ lanat. Mi is történt? Induljunk messziről. Évszázadok óta cigányszármazású emberek élnek velünk együtt: nem csak kultúrájuk, de egész létük, lényegük elválaszthatatlan mindattól, amit ma­ gyarságnak hívunk. És nem azért, mert külföldön - hála az ízléstelen operetteknek - sokszor velük, az ő zenéjükkel, virtusukkal azonosítanak ben­ nünket. Hanem azért, mert a cigányság része a magyar nemzetnek, irodalomnak, kultúrának - és hétköznapoknak. Nem bevándorlók ők, mint a törökök Németországban vagy Hollandiában, akikhez az ottani jobbikosok könnyen vághatják oda: „menjetek haza” - mert a magyar cigányok­ nak nincs másutt haza. Éppen ezért kell sürgősen megoldani az esetleges együttélési problémákat. Budaiként nem tudhatom, hogy vannak-e egyál­ talán problémák. En személy szerint nem találkoztam még bűnöző cigánnyal, nekem még nem volt sohasem kellemetlen tapasztalatom roma emberrel. Persze, mondom, nem a Nyírség­ ben élek. Ahogy azok sem a Nyírségben vagy DélBaranyában éltek s élnek, akik évtizedeken keresztül erőltették a politikailag korrekt nyelvezetet a magyar közbeszédre. Bennük azon­ ban nem volt meg a tapasztalatlanság alázata. Am virágnyelvük egy ideig legalább súrolta a valóság felszínét, egy ideje viszont - mintha - már nem is érintkeznék vele. Másról szól. Elmélet volt és elmélet is maradt. És még csak nem is vitatom, hogy szép elmélet. Ahogy valamennyi utópia is mind-mind szép elmélet volt - csupán hasztalan, és ami a politikában hasztalan, az egy idő után káros is. Nos, a politikailag korrekt nyelvezet célja a prob­ lémák elfedése volt. Hogy a meglévő indulatok, olykor rasszista dühök ne tudjanak megfogal­ mazódni. Mivel nem voltak szavak, nem lehettek viták sem, így maradtak forró, forrongó indula­ tok. És egyszer csak az lett az egészből, ami. A politikailag korrekt nyelvezet nyelvtanához már kitalálói sem tartják magukat, Gusztos Péter is cigányokról beszél. A szélsőjobb eközben készségesen ad keretet a korábban ki nem mond­ ható, mert meg nem fogalmazható ellen­ érzéseknek. Először a miskolci kapitány nyilatkozott, majd megtörtént a veszprémi tragédia, és mások is szólásra jelentkeztek a témában. És nem mindig a kiengesztelés vágya, hanem az elkeseredett két­ ségbeesés, a düh hallatszott csak. És lassan úgy látszódhat, mintha ebben az országban csak „cigánybűnözők” és „cigánybűnözőzők” élnének. Mintha az egész cigányság fogta volna a kést, amit beleszúrtak azon a tragikus vasárnap este a román kézilabdázóba. Ne engedjük, hogy a politikai korrektséget felváltsa a politikai inkorrektség. Maradjunk a valóságnál. Igen, valószínűleg van a bűnözésnek egy olyan formája, ami azért alakulhat ki tán nagyobb számban a hazai cigányság körében, mert e bűnözés valódi okai is e néprétegben talál­ hatók meg. Eddig igaz lehet. De ez még nem cigánybűnözés. És még nem is cigány bűnözés. Hanem társadalmi anomália. A kipontozatlan valóság. Techet Péter Emlékkönyv haladóknak, avagy micsoda nem TGM Tamás Gáspár Miklós a mi pusztai Trockijunk. Jó szívvel szerethetik mindazon baloldaliak, akik nem akarnak felelősnek látszani min­ dazért, amit a baloldal művel és művelni szo­ kott szerte a nagyvilág­ ban s kishazánkban. Tamás Gáspár Miklós kibújik a kritika alól: ő már rég másutt áll, miközben ellenfelei céloznák. Am az elvek válto­ gatása még nem jelent elvtelenséget, pusztán hűtlenséget - ahogy Révész Sándor írja. Tamás Gáspár Miklós nagyon is „elves” ember: neki valóban elvei vannak. Éppen, mikor melyik. Mielőtt azonban azt gondolná bárki is, hogy Tamás Gáspár Miklós éppen azért lenne elvtelen, mert elvei számosak és könnyen változnak - téved. A Kolozsváron anarchistaként indult, a Kádár-rend­ szerben liberalizmussal lázadó, a rendszerváltáskor sétapálcával burke-iánus konzervatív és mára marxistává lett filozófus-filológus egy örök kereső ember. És György Péter szerint a saját kárára téved. (Ha azonban hiszünk az értelmiség felelősségében, hozzátehetjük: a mi kárunkra is.) Nem kényelmesedik el a válaszban, ha azt nem érzi teljes egészében önmaga számára meggyőzőnek. TGM ugyanis maximalista: kompromisszumokkal nem elégszik meg. Ha az aktuális elvben csalódik, jöhet az újabb alámerülés, az újabb izmus. A filozófus tavaly év végén volt hatvanéves. Mi el­ tekintettünk a saját bejáratú laudációtól, elvégezték azt mások helyettünk. Barátai, egykori és tán jövő­ beli eszmetársai, figyelői ugyanis emlékkönyvet ál­ lítottak össze a belpesti belterj e nagy ünnepére. Eklektikus alkotás született. Némi másodfrissességű filozófiai traktátus, kisesszé, egy-két laudáló cikkecske - amelyekben néha kínosan dicsérik már TGM egyébként valóban meglévő műveltségi és minden egyéb kvalitásait -, néhány műelemzés, egy Kőszeg Ferenc-vallomás és pár kortörténeti doku­ mentum, visszaemlékező, bús, melankolikus írás. Talán ez utóbbiak a legérdekesebbek, mert bepillan­ tást engednek a mi megőszült hatvannyolcasaink fénykorába, a hetvenes-nyolcvanas évek állott idejű világába. Ami persze nem volt igazi fénykor, mert Nyugat-Európával ellentétben, itt, Kelet-Európában. Pesten és Kolozsvárott egyaránt, valóban egy diktatúra ellen kellett lázadni - és az mindig ne­ hézkesebb, mint a kapitalizmusban baloldali zsúrfiúskodni. A könyvben számos valahai eszmetárs vallja meg így; a könyv nyújtotta szűkkörben-, hogy ő is csaló­ dott ám a fenenagy liberalizmusban, s egy-egy bekezdést, ha kiragadnánk a többiből, akár a radikáljobboldali rendszerkritikusok is elpana- szólhatták volna. Egy-egy mondatot szó szerint átkontrollcékontrollvézhet Bogár László is valamely új könyvébe. Azt például, hogy „a rendszerváltás óta Magyarország a tőke hátsóudvarává vált” (Csordás Gábor). Vagy azt, hogy „tévedésnek bizonyult” az 1989-es liberális demokráciában látni az igazságta­ lanság elleni eszközt (György Péter). Vagy, hogy „a rendszerkritika is a rendszert erősíti”, ahogy kiábrándultán írja keserű cikkében a kolozsvári Se­ lyem Zsuzsa. Persze, bármily hasonlóak az érzések, TGM-nek és körének elvei még véletlenül sincsenek karnyújtás­ nyira a jobboldali nézetektől, a jobboldali kiábrán­ dultságokból. Mert egyvalami változatlan maradt Tamás Gáspár Miklós életművében. Az ellenség. A Beszélő 2008. decemberi számában nyilatkozza, hogy az SZDSZ-szel még mindig közösek az ellen­ ségei Márpedig Cári Schmitt szerint ellenségeink határozzák meg, hogy kik vagyunk. Ahogy Derrida mondja: azok vagyunk, amik nem vagyunk. TGM és az SZDSZ tehát egyként ugyanaz nem. És vala­ hol e következetességében van a baj. A könyvből is érződik a közös ellenségkép. Bár azért így sem egészen tanulság nélküli a túloldali töprengéseket, tépelődéseket olvasgatni. [György Péter - Radnóti Sándor (szerk.):A máskéntgondolkodó. Tamás Gáspár Miklós 60. Budapest, Elet és Irodalom, 2008.299 oldal, 2.700,- Ft] Techet Péter A villanykapcsoló Lehet egyszerű, lehet díszesebb, a környezetbe simuló vagy figyelemfelkeltően kiemelkedő. A minket körülvevő tárgyak, eszközök között talán az egyik legfontosabb. Sokfelé megtalálható, de kedvenc tartózkodási helye a fal, leginkább az ajtó mellett, mindenki számára könnyen elérhetően. A hetek, hónapok vagy akár az évek is csendes szemlélődéssel telnek számára. A villanykapcsoló jól érzi magát a falon. Neki feladata van, s minden pillanatban várja, hogy ennek eleget tehessen. Egy érintésre elégedetten hátradől, s lám a fény kigyullad. Aki bejött a helyiségbe, nyugtázza, hogy világos van, esetleg örül - a villanykapcsoló mindenesetre elégedett. Lám szükség van rám! - gondolja, talán nélkülözhetetlen is az ő léte, és ez boldogsággal tölti el. Nem tudja mióta, de az ő születése óta biztosan a villany kapcsolók gondoskodnak arról, hogy fényt adjanak az embereknek. Az áram én vagyok! - szokta mondani néha magában, és ilyenkor előfordul, hogy baljós gondolatok is előjönnek a precíz szerkezetben. Ez leginkább akkor következik be, amikor egyedül marad a kivilágított helyiségben. Mennyi áram van bennem? - gondolja aggódva. - Nem fogy el? - s felrémlenek előtte az emberek szavai az energiapazarlásról, az áramfogyásról. Ez főképp olyankor történik, amikor magára hagyják, kimennek a helyiségből és nem törődnek vele. Nem is a fény zavarja leginkább, hanem az előbbi gondolatok és a pazarlás bizonyossága. Nem kellett volna lekapcsolni? De igen! Hrecska Renáta nyolcadik oldal �Ne hagyd, hogy a televízió nevelje fel a gyereket! Egy közérdekű felhívás keltette fel a figyelmemet és irányította rá arra a kérdésre, amely a televízió által közvetített programok, valamint a kiskorúak viselkedése közötti kapcsolatra keresi a választ. E tekintetben élesen megoszlanak a vélemények a társadalomban, mint oly sok más határozott állás­ foglalást igénylő kérdés esetében is. Paradox módon ez a problémafelvetés is egy médiumon keresztül jutott el hozzám, amiből kö­ vetkezően (legalábbis rám nézve mindenképpen) helytállónak bizonyul azon állítás, hogy a televízió a mindennapi életünk részét képezi, s hatással van ránk. Be kell ismernünk, hogy a televízió átalakította életvitelünk ütemezését, sza­ badidőnk eltöltésének módját, s ezzel szerves részévé vált életünknek. Nem csoda tehát, hogy foglalkoztat bennünket az a kérdés, hogy az egyes közvetített tartalmak milyen hatással vannak ránk, illetve társadalmi környezetünkre. E körben nyilvánvalóan érdekesebb vizsgálódási alanyoknak bizonyulnak a gyerekek, hiszen iden­ titásuk még formálható. Egy gyermek felnőtté válása során, amikor elsajátítja a társadalom által elvárt mintákat (szocializáció), sok különböző tényező játszik szerepet. Normális esetben e folyamatban a média hatása a többi szocializációs tényező a család, barátok, iskola hatásaival ke­ veredik, tehát a tévé hatása nem tekinthető kizárólagosnak. Gyakran éppen közös prog­ ramként tartják számon a televíziózást, amellyel alapvetően addig nincsenek is problémák, amíg a többi szereplő, s elsősorban a szülő, segít feldol­ gozni a látottakat. A baj akkor történik, ha a gy­ erek elveszti a realitásérzékét, a szülő pedig a kontrollt gyermeke nevelése felett. Korábban csak közvetetten, de sajnos mára személyes tapasztalat útján is meggyőződtem róla, hogy egyes szülők egyfajta „babysitter”-ként tekintenek a televízióra. Az ilyen szülők felelőtlen hozzáállásával a gyereknek lehetősége van válo­ gatás nélkül megnézni mindent, sőt még az sem valószínű, hogy az anya vagy apa segítenek az élmény feldolgozásában - mivel nem tudják mit nézett a gyermek, vagy esetleg fel sem merül ben­ nük ennek szükségessége. Ennek hatásai pedig nem kiszá-míthatók sem rövid, sem hosszútávon - ez nyilvánvalóan egyéni helyzet függvénye. Nem kell, hogy patakokban folyjon a vér a tele­ vízióban, vagy hogy szükségszerűen erőszak­ ábrázolásra kerüljön sor, a gyerekre e hélkül is hatással vannak a sugárzott tartalmak. Annyit ele­ gendő megérteni, hogy a gyermeknek a televízió is a valóságot jelenti, amely nyilvánvalóan egy torzított változat, s ezt tudatosítani kell benne is. A szülőknek időt és energiát kellene tehát ráfordí­ taniuk a gyerekükre, hogy annak irányában lehetővé tegyék a látottak feldolgozását. Nem elégséges e tekintetben a piktogramok feltüntetése a műsorok során (amelyek néha olyan messze áll­ nak a sugárzott tartalomtól, mint az a bizonyos távolság Makó és Jeruzsálem között), a szülők hoz­ záállásában szükséges változást eszközölni. Erre kívánta felhívni a figyelmet az ORTT öt héten át tartó kampánya, amely a tudatos média­ fogyasztásra ösztönöz. A kampány három kisfilmből összeállított anyag, amely a szülők felelősségét igyekszik hangsúlyozni azzal, hogy bemutatják a kiskorúak személyiségfejlődésére leginkább károsan ható médiatartalmat: a félelemkeltést, az erőszak - és szexualitás-ábrá­ zolást. Ezek a kisfilmek (ún. spot-ok) az Európai Unió finanszírozásából készültek, s korábban Romániában sugározták őket több mint 2000 al­ kalommal, amelynek következtében a lakosság 60%-ához eljutott a bennük foglalt információ. A társadalmi sikereket látva az ORTT és a román Nemzeti Audiovizuális Tanács együtt­ működési megállapodásának köszönhetően de­ cember végétől megtekinthetőek a kisfilmek a televízióban, illetve a www.ortt.hu honlapon. Mint tudjuk, egy felhívás még nem elégséges kezdeményezés a változásra, arra mindenesetre elegendő, hogy hatására a dolgozó anyukák, il­ letve apukák felkapják egy pillanatra a fejüket, hogy a gyermekük esetlegesen igényli a tár­ saságukat és a velük való kommunikációt. Sajnálatos módon az utóbbi időben a híradások rendszeres témájává vált a gyermekek által elkövetett erőszak, ami a helyzet súlyosbodását mutatja. Egyre gyakrabban derül fény a gyer­ mekek egymás, vagy környezetük irányában tanúsított erőszakos cselekedetekre, így ha­ marosan elkerülhetetlenné válik a politika és a törvényhozó által egy, a jelen állapotra vonatkozó, hatékonyabb megoldás kidolgozása is. Fábián Beatrix Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! (2008 novemberében Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek ombudsmanja a gödöllői egyete­ men tartott előadást, amelynek során elmon­ dott szavait többen úgy értelmezték, hogy a nagycsaládok ellenében, a magzatelhajtásról, mint családtervezési módszerről jóváhagyólag szólt. Az ügyből jelentős sajtóbéli polémia keletkezett. Ehhez kíván hozzászólni - lapunk megjelenési sajátosságaiból adódóan némileg megkésve - Karunk alapító dékánja, a római jog professzora.) Ez a figyelmeztetés jut eszembe egyre-másra. Elektromos postán kapom, majd az általam értékelt Magyar Hírlap hasábjain, még hozzá az általam íróként ugyancsak értékelt, noha sokszor heves, érzelmeitől indíttatva a célon túllövő Bayer Zsolt tollából olvasom a jövő nemzedék érdekeit képviselő ombudsman elmarasztalását. Majd az általam ugyancsak kedvelt Echo TV szer­ kesztői megbeszélésén szereplő három újságíró szájából sorra hallom vissza Bayer Zsolt vádjait, aki egy levél alapján elfogadhatatlan hangnemben marasztalja el a jövő nemzedék képviseletét hi­ vatásként felvállaló polgári jogok biztosát. A közleményekből kitűnik, hogy se Bayer Zsolt nem vette magának a fáradtságot Fülöp Sándor megkérdezésére, se az Echo TV bármelyik megszólalója - újságírók, a tájékoztatás hivatott művelői - nem adtak módot a megtámadottnak arra, hogy álláspontját kifejtse. A sajtó és média erkölcsi követelményei minimuma, hogy a tájékoztató meggyőződjék az általa taglalt vélemény, a más szájába adott szavak igazságtar­ talmáról. Pedig, ha már lelkesen ítélkezünk éppen azokról, akiket látatlanban is védenünk kellene, akkor legalább az alapvető, már a rómaiak XII táblás törvényében is kimondott elv szerint nem sza­ badna ítélni mindkét oldal meghallgatása nélkül. Ennyit a sajtó és média fórumain megszólaló hi­ vatott szereplőktől, mint alapvető etikai követelményt el lehetne várni. (Persze lehet, hogy tudták, akkor kútba esnék a hangzatos polémia.) Megvallom, én a Gödöllőn elhangzottakat is­ mertető levél tartalmát eleve kétségbe vontam. Ösmerem Sólyom László elnökünket annyira, hogy soha nem jelölt volna - kivált nem a számára különösen fontos helyre - olyan embert, akinek a vele szemben megfogalmazott gyermek és életellenes nézetek szemére vethetők lennének. Ebben a bizalmát vesztett világban, a hiteltelen közszereplők seregében számomra az elnöknek van annyi hitele, előlegezek annyi bizalmat neki, hogy pusztán e miatt s adjak hitelt a levélnek: lehet, hogy az írója félig értett, félre értett, nem értett valamit az általa hallottakból. Remélem, nem szándékosan magyaráz félre, tesz értetlenné valamit, hogy ez által ronthassa hitelét valakinek, aki jó célokat felvállalva, közérdekből szól, cse­ lekszik. Mondom, ennyit az Elnök kiválasztottjának is megelőlegeznék. Ám ismerem az érintettet is. Fülöp Sándor sem nem őrült - mint azt Bayer Zsolt, a tőle megszokott szerény hangnemben megfellebbezhetetlenül feltételezi -, sem nem gazember. Nem kiirtani készül a jövő magyar nemzedékeit, hanem életfeltételeiket javítani. E célja miatt előre felkészülhetett persze közíróink széles köréből támadásokra, finan­ ciális indokok, nők önrendelkezésének sérelme, és más szempontok alapján. Az álmában sem juthatott eszé-be, hogy épp az úgynevezett nemzeti szárny, épp a keresztény tényezők fogják először megtámadni. S hogy miért mégis éppen ők? „Mert sok ba­ junkat nincs kin megtorolni, egymást vádolni, egymást marcangolni” szoktuk mi, magyarok. Ezzel megtakarítjuk a másik oldalnak, az életet valóban ellenzőknek, a bokros csomagokat, családi megszorításokat kitalálóknak, az óvodákat, iskolákat bezáróknak, a támadást. Ali indítjuk meg a harcot az ellen a hatóság ellen, aki, úgy gondolhatják ők és joggal, netán akadá­ lyozná őket piac- és profitmentő munkájukban, zsebük töltögetésében, holmi szociális, erkölcsi vagy alkotmányos szempontok hangoztatásával. Remélem, rövidlátásból, félreértésből, netán megszólalási viszketegségből szóltak, akik ellene szóltak az ombudsmannak. A másik lehetőség ugyanis az, hogy egyesek sorainkba férkőzve ezt tudatosan teszik. Elgáncsolni akarják, már előre is, jövőnk érdekében kifejtendő munkáját. És teszik ezt látszólag, az erkölcsöt és életet védő ítélkező magaslatából. Nem félnek a rájuk váró ítélettől? Zlinszky János kilencedik oldal �Wales gyöngyszeme Lady Diana emlékére Ki is volt valójában Diana? Hogy kezdődött az ő életének tündérmeséje? Hogyan volt képes mindannyiunk szimpátiáját egyetlen mosolyával el­ nyerni? A humanitárius munkát végző, emberszerető nő tragikus halála után egyfajta Diana-kultusz alakult ki Hercegnő és átlagos ember volt egyszerre. Pártját fogta a betegeknek és hátrányos helyzetűeknek, továbbá a taposóaknák használata elleni fellépése valóban a problémára irányította a figyelmet világszerte, olykor viszont politikai naivitása miatt kinevették. Fájdalmában jobb millió nő osztozott, mikor hűtlen férje miatt válására került a sor. Élete olyannyira a szemünk előtt zajlott, hogy elmondhatjuk, a valóság show-k előtti korszakban Diana életét akár egy igazi - és tragikusan záruló - valóság show-nak is tekinthetjük. Diána Wales ékessége, (Diana Frances Spencer) 1961-ben, brit arisz­ tokrata családba született. Szülei válásakor Diana és bátyja édes­ apjukhoz, és, ezzel 16. századi althorp-i rezidenciájába kerültek Londonból. Édesanyja révén ír, skót, angol és amerikai vér is csörgedezett ereiben, apai révén azonban II. Károly leszármazottja volt. Élete koránt sem volt olyan fényűző, mint gondolhatnánk, pincérnősködött, takarított, majd egy óvodában segédként is elhe­ lyezkedett. Spencer család évszázadok óta közel állt a brit királyi család­ hoz, a XVII. században uralkodói támogatásban részesültek. Diana anyai nagyanyja, sokáig Erzsébet királynő barátnője és udvarhölgye volt. Min­ debből látható, hogy Diana tökéletes jelölt volt Károly herceg fe­ leségének. Károly herceg szerelmi élete mindig is sajtótéma volt, mikor már a harmincas éveit járta, nagy nyomás nehezedett rá, ugyanis ideje volt megházasodnia. 1981. február 24-én az eljegyzéssel csöppent Diana a kezdetben valóságos tündérmesének tűnő életbe. Felfoghatatlanul sok, közel 1 mil­ liárd néző kísért figyelemmel az eseményt a televízióban. Ettől kezdve az érdeklődés iránta nem lankadt, sőt folyamatosan az emberek és a média figyelmének középpontjába került. A kor legismertebb hírességévé vált, a média ál­ landó figyelmét később, botrányosra sikere­ dett válásakor is kihasználta - a közvéleményt férje, a trónörökös ellene hangolta, holott maga sem élt feddhetetlenül a házasság ideje alatt. Igazi ikonná azonban tragikus halálát követően vált, amely együtt érte új­ donsült vőlegényével egy párizsi alagútban, a lesifotósok elől menekülőben. Az 1997-ben elhunyt hercegnő emlékére a világot már bejárt kiállítást most Budapesten rendezik meg, a Károlyi-Csekonics Rezidenciában (Múzeum utca, egy percre az egyetemtől), amelynek anyagát Diana családja állította össze. A kiállítás május 3-ig látogatható, megtekinthetők benne a hercegnő gyermekkori fotó, videói és többek között esküvői ruhája is. Diana testvére fontosnak tartja, hogy ne csak Dianára emlékezzünk, hanem tartsuk élet­ ben azokat az alapítványokat is, amelyekért a walesi hercegnő fáradhatat­ lanul küzdött; a jelentős bevételt termelő kiállítás-sorozat is ezt a célt szolgálja. Kocsis Ágnes Jelentés a tudomány műhelyében folyó munkáról A diákköri tudományos konferenciák nélkülözhetetlen részévé váltak Karunk (és minden, küldetését komolyan gondoló egyetem) életének. 2009 tavaszán az ELTE jógi kara ad otthont a mindig nagy figyelemmel kísért és óriási jelentősséggel bíró országos megmérettetesnek, ahol a kiírásban előírt limit alapián a PPKE-IÁK legfeljebb 50 dolgozattal képviseltetheti magát. Legtehetségesebb versenyzőink az elmúlt másfél év alatt meghirdetett három kari TDK valamelyikén szerezhettek jogot a nevezésre. A 2007/2008-as tanév során tartott két kan TDK alkalmával 21 hallgató már kvalifikálta magát, így a legutóbbi, 2008 novemberében megrendezésre került helyi fordulón a 36 jelentkezőből értelemszerűen már csak 29 mű szerzője juthatott tovább az országos fordulóra. 2009. április 6. és 8. között a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián Karunkat képviselő ötven hallgató a különböző jogi egyetemek neves oktatatói, közéleti személyiségek, a jogászság elismert szakemberi, a szakmai kamarák illetve cégek, vállalkozások képviselői előtt mutathatják meg rátermettségüket, tehetnek tanúbizonyságot tehetségükről Aki teheti, maga is látogasson cl ekkor az Egyetem térre, hiszen a komoly megmérettetés helyszínen mind oktatóink, mind hallgatóink támogatása különösen sokat jelent a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karát képviselő ötven versenyzőnek! A legutóbbi kari TDK díjazottjai (2008. november 13.): L Horváth Dusán (dolgozatának címe: A számítógépi programokba foglalt találmányok nemzetközi védelme; konzulense: dr. Boytha György) 2. megosztva: Schütt Attila (Racionalizmus, utópia, totalitarizmus - A XX. századi diktatúrákhoz vezető út Oakcshott, Molnár és Mannheim elméletének tükrében: Fekete Balázs Veres Zoltán (Környezetvedelmi szempontok a tu­ lajdonjog korlátozásához; Bándi Gyula) 3. megosztva: ftrkas Vhjk (,>A régi törvényességről az új törvényességbe a törvény által” avagy a legalitás kérdése a magyar és a spanyol jogállami átmenetben; Varga Zs. András) Rónyai Nóra (A tisztességtelen kereskedelmi gyakor­ latról szóló irányelv felmerülő jogharmonizációs prob­ lémái Magyarországon és az Európai Unió egyes tagállamaiban; Szilágyi Pál) Kiváló opponensek lettek: Veres Zoltán; Varga Ádám; Stcfanich Éva A XXIX. OTDK-ra (2009. április 6-8., Budapest) Karunk által nevezett hallgatók és konzulenseik: Ablonczv Zsuzsanna; Dr. Horváth Attila Jogtörténeti Tanszék' Baku György; Dr. Bory Noémi Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Bojnár Katinka; Dr. Schanda Balázs Alkotmányjogi Tanszék Dalmay Klára; Dr. Jobbágyi Gábor, Ifj. Dr. Lomnici Zoltán Polgári Jogi Tanszék Deák-Varga Katalin; Dr. Seereiner Imre Közigazgatási Jogi Tanszék Delbó Márta; Dr. Tattay Levente Polgári Jogi Tanszék Dezső Adrienn; Dr. Halász Zsolt Pénzügyi Jogi Tanszék Dominek Balázs; Dr. Boytha Györgyné, Dr. Szilágyi Pál Béla Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Dorn Adrienn; Dr. Raffai Katalin Nemzetközi Magánjogi Tanszék Faddi Tímea; Dr. Schanda Balázs Alkotmányjogi Tanszék tizedik oldal Farkas Balázs; Dr. Lábady Tamás Polgári Jogi Tanszék Farkas Vajk; Dr. Varga Zs. András Alkotmányjogi Tanszék Fekete Katalin; Dr. Horváth Attila Jogtörténeti Tanszék Gazsó Balázs László; Dr. Halustyik Anna, Ifj. Dr. Lomnici Zoltán - Pénzügyi Jogi Tanszék Gebes Serhiy; Dr. Eperjes Krisztián Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Holló József; Dr. Szabó Sarolta Nemzetközi Magánjogi Tanszék Horváth Dusán; Dr. Boytha György Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszék Horváth Marcell; Dr. Kovács Péter Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszék Jakab Hajnalka; Dr. Varga Zs. András Alkotmányjogi Tanszék Józsa Katalin; Dr. Békés Ádám Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Kaliczka Alexandra; Dr. Raffai Katalin Nemzetközi Magánjogi Tanszék Koncz Zsuzsanna Zsófia; Dr. Tattay Levente Polgári Jogi Tanszék Konta Balázs; Dr. Péteri Zoltán Jogbölcseleti Tanszék Kovács Bence; Dr. Békés Ádám Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Kozma Gergely; Dr. Halustyik Anna Pénzügyi Jogi Tanszék Kretter Diána; Dr. Koltay András Polgári Jogi Tanszék Kurunczi Gábor, Ráth Olivér; Dr. Hajas Barnabás Alkotmányjogi Tanszék Laukó Olga; Dr. Hársfai Katalin - Kánonjogi Intézet Leitert Dávid; Dr. Raffai Katalin Nemzetközi Magánjogi Tanszék Molnár Sarolta Judit; Dr. Csapó Orsolya Polgári Jogi Tanszék Nagy Gusztáv; Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva Alkotmányjogi Tanszék Orbán Endre; Dr. Varga Zs. András Alkotmányjogi Tanszék Pintér Attila; Dr. Brehőszki Márta Kereskedelmi Jogi Tanszék Pintér Győző; Dr. Boytha Györgyné, Dr. Szilágyi Pál Béla Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Pongrácz Zoltán Tamás; Dr. Szabó István Jogtörténeti Tanszék Póta Margaréta; Dr. Koltay András Polgári Jogi Tanszék Rónyai Nóra; Dr. Szilágyi Pál Béla Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Schütt Attila; Dr. Fekete Balázs Jogbölcseleti Tanszék Serák István; Dr. Landi Balázs, Dr. Koltay András Polgári Jogi Tanszék Somlai Dorottya; Dr. Könczöl Miklós Jogbölcseleti Tanszék léchet Péter; Dr. Varga Csaba Jogbölcseleti Tanszék Dr. Schanda Balázs Alkotmányjogi Tanszék Till Vivien; Dr. Seereiner Imre Közigazgatási Jogi Tanszék Tóth-Zsámboki Judit; Dr. Újvári Ákos Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék Urbán Péter; Dr. Tóth Tihamér Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Várnai László; Dr. Ádány Tamás Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszék Veres Zoltán; Dr. Bándi Gyula Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék Wachtler Angéla; Dr. Gerencsér Éalázs Közigazgatási Jogi Tanszék Zalka Gábor; Dr. Újvári Ákos Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék dr. Jobbágyi Gábor tudományos dékánhelyeites dr. Pogácsás Anett kari TDK titkár �Erasmus körkép: Bergen Alikor közöltem a hírt, hová is távozom a következő fél évre, mindenki rémülten a szívéhez kapott: „Norvégia?? Az hol is van pontosan? És januárban?? De ott nagyon hideg van, meg fogsz fagyni!” 2009 januárjában érkeztem Bergenbe, Norvégia második legnagyobb városába, mely mégis egy nyugodt, cso­ daszép kisváros. A norvég táj már az Oslóban töltött nyári nyelvtanfolyam során elvarázsolt, de ilyenkor télen, ha lehet, még gyönyörűbb. Apropó, itt aján­ lanám mindenki figyelmébe a nyáron megren­ dezésre kerülő EILC tanfolyamot: általában 3 hétig tart, Oslóban vagy Tromsöben kerül megren­ dezésre, és norvégul próbálják tanítgatni a leendő Erasmusos hallgatókat. Ez már csak azért is hasznos, mert sok olyan embert ismerhetsz meg, akikkel majdan együtt fogod tölteni a sokak által életed egyik legszebb időszakának titulált fél, illetve egy évet. Dióhéjban a városról: Bergenben talán egyetlen negatívuma, hogy szinte mindennap esik az eső. De ez valahogy más, mint a hazai eső, gyorsan meg lehet szokni, vagy inkább beletörődni. Az elmúlt félévben 83 napig megállás nélkül esett, és míg az ittlévő diákokat ez szörnyülködéssel töltötte el, a norvégok hallatlanul büszkék voltak rá, hogy ezzel bekerülhettek a Guiness-rekordok könyvébe. A külföldi diákokat a Fantoftban szállásolják el, ami egy 8-17 emeletes házakból álló hatalmas kollégium, csaknem 2000 diákkal, ami már magában garantálja a jó hangulatot. Én rendkívül szerencsésnek mond­ hatom magam, hiszen a 16. emeleten kaptam szobát. Ez természetesen csak a megérkezésem utáni nap tudatosult bennem, mikor megjavították a liftet: az első nap ugyanis valamilyen okból nem működött, így egyedül kellett felcipelnem a közel 40 kilós bőröndjeimet a 16. emeletre. A kilátás azonban min­ denért kárpótol A város lényegében a lábunk alatt terül el, havas hegycsúcsokkal körülvéve. így min­ den reggel, mikor felkelek, és kinézek az ablakon, nem tudom megállni, hogy ne készítsem el a kétszázadik képemet arról, ami a szemem elé tárul. Mindenkinek külön szobája van, saját kis fürdővel, a konyhán pedig 6 másik emberrel osztozunk: ál­ talában ez a színhelye a közös főzéseknek, éjszakába nyúló pókerpartiknak. Az egyetem: a tavaszi félévre érkező hallgatóknak sajnos már nem rendeznek orientációs progra­ mokat, viszont rendelnek mellénk egy buddy-nak nevezett norvég tutort, aki mindenben segít. Az egyetemen felvett kurzusaim (sajnos?) majd csak márciusban, illetve áprilisban kezdődnek, de az eddig hallottak alapján a tanítási módszer ki­ csit más, mint otthon. Az előadások általában úgy zajlanak, hogy az előadó felvezet egy témát, ame­ lyet később a diákokkal közösen vitatnak meg, a vizsgán pedig egy többoldalas esszét kell pro­ dukálni a megadott témáról, ellenben a nyelvtan­ folyamok ingyenesek, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem oroszt tanulni. A lelke­ sedésem az óra első percéig tartott, mikor nyil­ vánvalóvá vált, hogy az oktatás norvég nyelven zajlik: néha már azt sem tudtam eldönteni, most norvég vagy orosz nyelven beszél a tanár. Zavarom akkor vált teljessé, mikor az 50 fős tömegből engem kiszemelve megkért, hogy akkor legyek szíves, és olvassam fel az előttem levő szöveget oroszul A kevés kivételtől eltekintve a legtöbb nyelvet angolul tanítják, így a norvégot is. Itt már az abc-nél gondok akadtak, hiszen vajmi kevesen tudják kiejteni az y-t (azt hiszem ez a hang nálunk az ü, az ű és az í betű sajátos keverékeként áll elő), így házi feladatként el kel­ lett mennünk a helyi akváriumba megnézni, hogy a halak hogy tapasztják a szájukat az üvegre. Na valahogy nekünk is így kellene megformálni a fent nevezett y betűt. Jó hangulat itt is garantált! Költségek: az ösztöndíj sajnos csak a kollégiumra elég, így nagyon sokan dolgoznak a diákok közül ahhoz, hogy ki tudjanak jönni pénzügyileg. Mi jelen­ leg a munkakereső fázisban vagyunk, de jövő héttől talán már az IKEA vagy a helyi McDonald’s lelkes dolgozói közt fognak számon tartam minket. A legalacsonyabb órabér 120 NŐK, ami átszámítva körülbelül négyezer forint, amiből már békésen meg lehet itt kint élni A csekély számú érintett kedvéért: az alkohol megfizethetetlen. Egy korsó sör ezer forintnál kezdődik, úgyhogy valamilyen okból kifolyólag az utóbbi időben megnőtt az otthonról küldött, szeszes italnak látszó tárgyat tartalmazó cso­ magok száma. A közlekedés és a bevásárlás egyaránt nagyon drága, a hazai árak háromszorosával kell szá­ molni, de azért itt is meg lehet találni a helyi ak­ ciókat: ennyi halat még életemben nem ettem, mint itt 1 hónap alatt, ugyanis a hal nagyon olcsó, így a menü minden nap: HAL (lazac, hekk, ton­ hal, bálnahús, kagyló, rák,és amit még el lehet képzelni) Ha lusták vagyunk főzni, elmegyünk a helyi halpiacra, ahol egy nagyon kedves bácsi, aki hihetetlen módon beszél magyarul, mindig megkínál minket egy kis füstölt lazaccal, vagy amit éppen megkívánunk. Zárásként néhány szó a lakosokról: a norvégok 90%-a beszél angolul (a maradék 10 azért nem, mert még nem tud beszélni), ezzel együtt nagyon kedves és segítőkész emberek. Ha bármi segítség­ re van szükséged, gondolkodás nélkül behívnak a tüneményes faházukba, megkínálnak egy kis kakaóval, vagy süteménnyel, és érdeklődve hall­ gatják kis országunkról szóló történeteinket. Az elmúlt egy hónapban rengeteget kirándultunk a hegyekben, a fjordoknál, hihetetlen helyeken síeltünk, így igaz a mondás : aki egyszer meglátja Norvégiát, sosem felejti. Ámulatba ejtő, bájos ország, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Az egyetem honlapja: http://www.uib.no/en Pap Zsófia Karnevál Németországban A farsang a középkor óta a vízkereszt és a ham­ vazószerda közötti idő­ szakot jelöli, ham­ vazószerda után kez­ dődik a húsvétig tartó böjt. A karneváli szezon, vagyis az „ötödik év­ szak”, sok helyen már a II. hónap 11 napján, 11 óra 11 perckor elkez­ dődik. A valódi farsangi ün­ nepségsorozat, vagy más néven a karnevál, hamvazószerda előtti csütörtökön kezdődik. Ál­ talában Kölnben indul, az utcai parádé pedig Düsseldorfban és Mainzban folytatódik egészen hétfő hajnalig. A Rajna-vidéken a csütörtöki nap az asszonyok farsangja. Ilyenkor a hölgyek átveszik az irányítást, sok városban megrohamozzák a városházát, a férfiak pedig régi nyakkendőt kötnek, mert a hölgyek levágják a nyakkendő végét. Más tájakon a hagyományoknak megfelelően ezt a napot „zsíros” vagy „piszkos” csütörtöknek nevezik, mert ekkor lehetett a böjti időszak előtt utoljára állatot vágni. Ilyenkor különösen zsíros ételeket főztek, hogy a zsír meg ne romoljon. A „kormos” péntek szintén egy régi szokásról kapta a nevét: a gyerekek korommal dörzsö­ lik be az arcukat. Szombattól kezdve aztán kilométeres farsangi menetek vonulnak át a városokon és a falvakon. Jelmezes zenészcsoportok, táncformációk és lovas gárdák sorakoznak fel, miközben a konfetti- és cukorkaesőben „Aalaf” és „Helau” szavakat kiáltanak. A legfontosabb napok a rózsahétfő és húshagyókedd. A rózsahétfő, a farsang utolsó előtti napja, a karnevál csúcspontja, amely régiónként más néven ismeretes (farsang, böjtéjszaka). Az első rózsahétfői felvonulást Németországban 1823-ban Kölnben rendezték, két évvel később követte ezt Düsseldorf és 1836-ban Mainz. A rózsahétfő szó eredete vitatott: néhányan a „rhosen” bolondozni szóból származtatják, mások pedig a „rózsavasárnapra” (Sonntag Laetare) vezetik vissza, mert ezen a napon nyújtotta át a pápa az aranyrózsát az arra érdemes személyeknek. Ezen a napon milliónyi ember énekel és táncol az utcákon. Kocsik haladnak el az utcákon, rajtuk hatalmas papírmasé figurákkal. Ezekkel az alakokkal a bolondok a politikusokat és programjaikat gúnyolják. Németországban évről évre karnevál-herceget is választanak. Hamvazószerdán a keresztény tam'tás szerint elkezdődik a húsvétig tartó böjti időszak. Ekkor a katolikus papok a bűnbánat jeleként hamu­ val egy keresztet rajzolnak a hívők homlokára. Ez emlékeztet a múlandóságra. A „hét nélkülözés héten”, ahogy a böjti időszakot Néme­ tországban nevezik, sok ember megpróbál lemondani valamiről. A bolondos szokásokban hamvazószerdát hering fogyasztásával vagy más az egyes régiókra,jellemző, a karnevál- és a farsang végét jelző szokásokkal ünnepük. Észak-Hessenben szalmamedve-nappal ünnepel­ nek. Ezen a napon a fiatalemberek betekerik magukat szalmába, a fiatal lányok végigvezetik őket a faluban, majd a szalmát elégetik, hogy elűz­ zék a telet. A pohtikai pártok a hamvazószerdát a pohtikai ellenféllel való általános leszámolásra használják. Ezért is nevezik ezt a napot poli­ tikai hamvazószerdának. Mihalics Vivien tizenegyedik oldal �Már csak órái vannak a Földnek? Soha nem szerettem a fizikát, bár azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül Kissé fogyaté­ kosak is maradtak az ismereteim, mivel a tanárom sem erőltette meg magát, és én sem érdeklődtem eléggé. Azt azonban minden hiányosságom ellenére tudom, hogy az asztak lámpám nem magától világít. Banális? Sajnos az a helyzet, hogy a világon rengetegen élnek, akik az ilyen alapvető is­ meretekkel sincsenek tisztában, köszönhetően a szabadszellemű oktatási rendszernek. Mivel bízom benne, hogy „kollégáimból” minden próbálkozás el­ lenére sem sikerült még kiverni a józanészt, csak röviden utalnék rá, hogy Magyarország villamos energia termelését 35%-35%-ban atomenergiából és földgázból fedezi, a maradékot kőolaj és megújuló energiaforrás adja. Termelésünk tehát még egészen környezetbarátnak mondható, ha eltekintünk az atom hulladék évszázadokig tartó sugárzásától és a földgázfüggőségünktől. A világ legnagyobb szennyezője, Amerika, azonban nincs ilyen jó helyzetben. Az ott elhasznált villamos energia felét ugyanis széntüzelésű erőművek állítják elő. Aki nem tudja ez mit jelent, jobb, ha felidéz magában egy a 19. század Angliájában játszódó filmet és jó mélyet szippant a levegőből. Ugyanez érvényes Ausztráliára, aki a világ egyik legnagyobb szén ex­ portőre és felhasználója. Azt viszont talán mind­ nyájan tudjuk, hogy a szennyezés sajnos nem áll meg a határokon. Talán ennek köszönhető, hogy 2007-ben egy szél­ mentes napon Sydney lakosai úgy döntöttek kikapcsolják a díszkivilágítást egy órára és fel­ szólították az állampolgárokat, hogy hasonlóan cselekedjenek saját lámpáikkal. Ezzel rengeteg áramot spóroltak meg, sőt néhány erőművet le is kellett állítani rövid időre, mégsem ez volt azon ok, ami miatt a WWF (Természetvédelmi Világalap) környezetvédelmi világszervezet felkarolta a kezdeményezést. Nehéz ugyanis megállapítani mennyi energiát lehet megspórolni egy óra alatt az energiatakarékos LED lámpák ki-majd bekapcsolásával. A legnagyobb ered­ mény a fejekben keletkezett. Nem kérdés vajon melyik okoz nagyobb megdöbbentést a Pekingi Olimpia fináléja, vagy amikor este 9kor hirtelen elmegy egy órára az áram? Ezt ismerték fel olyan városok vezetői is, mint Las Vegas, Los Angeles, London, Hong-Kong, Róma, Varsó, Dubai, Budapest, Pécs, stb., amikor a 2008-as Föld Órájához csatlakoztak. Emberek milliói vettek részt egyénileg is és kapcsolták le saját otthonukban a világítást, jelezvén ezzel, hogy ők igenis tudják, miből keletkezik az áram, és azt is, hogy az nem végtelen. A világszintű összefogás elsődleges jelentősége annak a tudatosítása, hogy nem szabad pazarlóan bán­ nunk erőforrásainkkal és feleslegesen szenynyeznünk amúgy is túlterhelt levegőnket. Voltak, akik csak szórakozásból csatlakoztak, mert vonzotta őket az ötlet, összehozni egy pikniket a haverokkal gyertyafény és gitár mellett a sötét városban, amire már a díszkivilágítás kiépítése óta nem volt lehetőség (javaslom néz­ zétek meg ti is a www.youtube.com-on az Earth Hour 2009 című videót, hogy kedvet kapjatok!). Tavaly Budapest csatlakozását a Föld Órájához Rétvári Bence fővárosi kereszténydemokrata képviselő javaslatára, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a közgyűlés. Ezen a sikeren felbuz­ dulva, idén március 28-án este 20 órától 60 percen keresztül ismét lekapcsolják a főváros dísz­ kivilágítását. Hogy mi is kihasználjuk ezt a ritka al­ kalmat az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség úgy döntött, pikniket rendez a Gellérthegyen a Lődombon (a Citadella sétány által közrefogott zöld terület a Szirtes utca torkolatánál), ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Várunk szeretettel Téged is, egy zenés, gyertyás/fáklyás beszélgetésre március 28-án, szom­ baton, este 20 órától! Több információ a http://www.iksz.net/ Zöld Zóna rovatában található. Horvátth Sarolta Gólyabál 2008 A Gólyatábor felejthetetlen élményei után, az ifjú jogász tanoncok következő legfontosabb ál­ lomása a Gólyabál; természetesen minden gólya izgatottan, csinos ruhában, elegánsan érkezett a számukra különösen is emlékezetes Bálra, amely (jegytől függően) ízletes vacsorából, utána pedig pörgős koncertekből állt. Több hónapnyi munkát és előkészületet igényelt az idei ren­ dezvény, büszkén elmondhatjuk, hogy idén no­ vember 29-én 242 vacsoravendéget láttunk vendégül a Gólyavár Rendezvény- és Konferen­ ciaközpontban. A bál nyitó beszédekkel indult, többet közt a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szilágyi Demeter köszöntötte a megjelenteket, illetve a kari vezetés nevében Szigeti Magdolna üd­ vözölte bálozó gólyáinkat. A beszédek után el­ sőéves diákjaink előadták a hagyományos nyitótáncot, a palotást; ezúton is szeretnénk megköszönni Draskóczy-Littner Anitának a betanítását. A színpadi konferálást idén a tu­ torok vezetői Bartolák Csaba és Glück Diána végezték. Az est későbbi óráiban a diákok szavazhattak a gólyabál királyára és király­ nőjére: idei nyerteseink Litavecz Dániel és Kasi Marietta voltak, akik éjfélkor átvették megérdemelt díjaikat. A báli zenét az Amala Bánd szolgáltatta, akik „a hazai autentikus cigányzene mellett más országokban élő cigányok zenéjének stílusje­ gyeit is ötvözik, Indiától egészen Andalúz­ iáig”; Kalányos Zsolt, a zenekar vezetője Karunk hallgatója. Az Amala Bánd után az Irie Maffia két DJ-je adta a zenét nagyjából hajnal háromig. A súlyos ütemekre a Gólyabál résztvevői hatalmasat tombolhattak. Végül mind a Gólyák, mind a Bál többi résztvevője (szülők, felsőbbévesek) elégedetten távozhat­ tak, mert az este igencsak jól sikerült. Ezúton szeretnénk megköszönni minden szervezőnek az áldozatos munkát és kitartást, legfőképpen Telekesi Mariannának, aki a rendezvény egyik főszervezőjeként rengeteget tett azért, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Soós Erzsébet - Vhss Petra Az ősz folyamán Czibolya Gábor, Karunk korábbi hallgatója megkereste Dékán Urat, hogy engedélyezzen karácsonyi ajándékgyűjtést 2008. november 17. és december 15. között Karunkon a felvidéki és kárpátaljai gyermekek javára. Dékán Úr továbbította felénk a megkeresést, a HŐK pedig megszervezte gyűjtést. Az összegyűlt ajándékokat a Rákóczi Szövetség eljuttatta a rászoruló gyerekeknek. Örömmel jelentjük, hogy az idén sikerült megtöltenünk az autójukat! Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki gyarapította az ajándékgyűjtő doboz tartalmát! Felelősségünk teljes tudatában? Lassan más végzős társaimmal együtt lehetőséget kapunk a nagy megmérettetésre... És itt most, bár igen nagy kihívásnak tűnik még, nem a záróvizsgákra gondolok, hanem a nagy betűs életben való helytállásra, ami nem kizárólag végzősöket érintő ügy, hiszen előbb-utobb ez mindenkit utolér. Nejn tudom, másokat is foglalkoztat-e ez a kérdés, de én sokat gondo­ lkoztam már: Vajon elég felnőttek vagyunk-e már az Élethez? Engem a felnőttségnek azon ismertetőlegye érdekel, amely a saját magatartásunkhoz való tudati viszonyulásunkban jelenik meg. s ebből is a tetteinkből fakadó esetlegesen negatív következmények vállalásának képessége. Egyszerűbben meghatározva: a felelősség körüli problémák foglalkoztatnak mind a külvilág, mind pedig önmagunk felé. Ezek ugyanis szükségszerű velejárói a felnőttségnek, akár akartuk, akár nem; s nem csak jogi szférában, hanem az élet minden területén: a munkában, családi, baráti körben egyaránt. Azzal, hogy majd egyszer végre diplománk boldog birtokosaként a társadalomban szerepet vállalunk, hatalmas felelősség fog ránk nehezedni, hiszen - jellege természetese attól függően alakul majd, hogy ki milyen területen kíván majd tevékenykedni - a végzettségünkből kifolyólag bizalmat előlegeznek meg számunkra, s környezetünk vélelmezi az egyetem belénk plántált tudás maradéktalan meglétét. Természetesen ez a bizalom nagyonis hízelgő, ugyanakkor együtt jár azzal, hogy - a jogi tudásunknak is megfelelő - cselekvésünkért vállalnunk kell a felelősseget, még akkor is, ha ez kellemetlen, s esetlegesen a kívánt hatás elmaradt. Márpedig ez nem olyan hozzáállás, amelyet itt, az egyetem keretei között kell(ene) megtanulnunk, ehhez meg kellene) érnünk. Természetesen hasznosak e körben az erkölcsi nevelést is magukban foglaló kurzusok; azonban ezt az utat mindenkinek önmagának kell megtennie, s ezzel megtapasztalnia a felnőttségnek ezt a kevésbé kényelmes oldalát is. Elsőként például úgy, hogy a saját önmagunkkal szemben vagyunk képesek a felelősség vállalására, vagyis hogy, elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy bevalljuk magúnknak, a felelősség bennünket terhel, s nem elhárítjuk azt. Természetes emberi reakció, hogy szeretnénk - ideális esetben el­ sőként önmagunknak, s utána a külvilág elvárásainak - megfelelni, minden helyzetben a lehető legjobb megoldását megtalálni. Ugyanakkor tökéletlen emberi mivoltunkból kifolyólag az esetleges tévedésekkel is számolnunk kell. Nem arra gondolok, hogy minden esetben magunkat kellene hibáztatnunk, de az eredmény bekövetkezésében játszott szerepünk megértésére, tudatosítására és vállalásara van szükség ahhoz, hogy fejlődjünk, és így egyszer majd felnőjünk. S a fejlődés nem csupán egyéni, hanem társadalmi szinten is mérhetővé válna, ha mindenki felismerné a saját szerepet, lehetőségeit, cselekvési útjait és választásával merne szembe nézni, mert ugyebár az egyén felelőssége ugyanúgy fennáll a társadalom sorsának alakulásáért, mint fordítva... „ ° Fóbia» Beatrix tizenkettedik oldal �Lélekben elnyelt fények Mindegy nekik! Járó-Kelő: Brüsszel Ritka az a pillanat, amikor valamit a lelkünket szinte ízigvérig ismerő eladó elénk tár kirakatában, és az nekünk (természetünk­ kel oly ellentétes mó­ don) nem kell. Pedig a brüsszeli boltok tulaj­ donosai aztán pontosan tudják, melyik szív mitől is döglik. Nem csoda: a város hemzseg az eurokratáktól és a turistáktól, akik Európa minden országából tódultak ide. A város kevesebb, mint 150 000 lakosából körülbelül 50 000 főt számlálnak a külföldiek. Ez a szám a turisták és feketemunkások nélkül értendő. A belvárosban és az EU-negyedben szinte csak elvétve található valódi belga, az itt élő külföldiek gúnyos megjegyzése szerint ők is legfeljebb annyiról ismerszenek meg, hogy semmilyen érdekes, más nációra jellemző karakter nem fedezhető fel rajtuk. Ám a semmilyenséggel csak felületesen lehetne vádolni az ittenieket. Példás, figyelmes házigazdák ők. Egy Pázmányos joghallgató érdeklődésére szolgálhat, milyen is az Uniós központ. A válasz: gyönyörű! Amikor karácsonyi fényekbe öltözik minden ház, a Grand’ Piacé aranyozott házaira csipkemintát vetítenek, és színes fényeket táncoltatva ünnepi dalokat játszanak bele az éjszakába: nos kevés lenne azt mondani, hogy lélegzetelál­ lító! Az utcán annyi a látnivaló, a szépen kifestett, méltósággal és barátsá­ gosan pompázó ház, hogy öröm letenni a térképet. A Gare Centrale környékén már elkezdi orrunkba fújni a szél az „ízek utcája” illatait. Aztán ahogy a Bourse-re, a tőzsde utcájára érünk, amerre csak nézünk, mindenhol mézeskalács házikóra emlékeztető boltok kínálják a híres belga csokit, és eperrel, tejszínhabbal megrakott goffrit. No, és természetesen a már említett kirakatok, melyek csipkét, a francia tervezőkkel versenyre kelő ruhaköl­ teményeket, ékszereket, bőrdíszműket (ezen belül is - ó mily’ fájdalom gyönyörűséges táskákat) kínálnak. Ezekre minden bizonnyal lesz igénye és pénze a kedves turistának, és EU-s dolgozónak... Előbbinek - ha nem diák, és számolt a kísértéssel - minden bizonnyal igen. No de mi a helyzet az utób­ bival? Ambivalens pozíció ez. Minden bizonnyal sokakat érdekelne, mi több, kelnének magukból ki örömükben, ha elnyernének egy állást az Európai Par­ lamentben. Nem csoda, hiszen a jó fizetés reményén kívül szakmai tapaszta­ latot, elismertséget, aranyat érő kapcsolatokat lehet szerezni. Ám muszáj észben tartani, hogy ez mind csakis kemény munkával érhető el. Napközben a Parlament csillogó ablakai, és méltóságteljes, modern falai egy valóságos méhkaptárt rejtenek. Ha fél nyolckor lépünk be az épületbe, már megannyi dolgozót fogunk kabát és táska nélkül látni (tehát már jóval túl az érkezésen), ahogy tovasietnek a folyosókon. Este 9 felé is bőven lesznek, akik csak akkor hagyják el az épületet. Persze, aki itt dolgozik, igazán a történések közép­ pontjában érezheti magát, és úgy tűnik, mindenki szereti a munkáját. Ám ennek ára van: állítólag átlagban három évig bírják az emberek itt a tempót, aztán hazamennek. Brüsszel ugyanis mindent megtesz azért, hogy az eu­ rokraták otthon érezhessék magukat. Csakhogy ők ezt legfeljebb hétvégén élvezhetik ki. A kérdés: kivel? Természetesen munkatársakkal szoros barát­ ság alakulhat ki, azonban kinek lenne ideje egy kapcsolatra? „Itt mindenki csak átutazóban van”, meséli egy itt dolgozó, „senki nem akar semmi ko­ molyat, úgyis tudjuk, hogy csak ideiglenesen vagyunk itt”. Brüsszel nem egy rideg hely, csak éppen túl sokan vannak itt egyedül. Persze a város igyekszik a már említett fényekkel, dalokkal, csodaszép árukkal kedvükre tenni. Csak hát az emberi lélek már úgy van ezzel, mint egy tükör. Szereti akképpen be­ fogadni a boldogságot, hogy azt átsugározhassa a másik emberre; nem egy sötét felület, mely magába gyűjti és elnyeli a fényt, az örömet. Brüsszel nem elutasító: barátsággal vár vendégségbe mindenkit; bátorság kitartás és elhi­ vatottság kell azonban ahhoz, hogy elfogadjuk az invitációt. Barát Zsófia A történet már korábban kezdődött. Néhány polgárpukkasztó, unatkozó művész kitalálta, hogy a művészetnek nincs magasztos értéke. Eltűnt a nemesség, a modorosság, a befejezett, kerek világszemlélet az élet egyéb területeiről, így nem szükséges, sőt, egyenesen visszamaradott dolog ezeket fenntartani a művészet számára. Lekopasztották azt a fát, amely folyamatos átalakulása közben évezredeken keresztül mindvégig hatalmas lombkoronával és erőteljes gyökérzettel rendelkezett. Nem kellett nekik. Gyakor­ latilag a művészet lényegét tagadták meg, s szórakozásukká tették azt, amit eddig minden művész hivatásként élt meg. Ennek a vonu­ latnak az esszenciáját képezi a ’ready made’ művészet, amelyet szemlélve legtöbbünk azt mondaná, hogy „ilyet én is tudok!”. A lyoni Modern Művészetek Múzeuma pedig egy új tárlattal megint megmutatja nekünk, hogy milyet is tudnánk, ha akarnánk. Miért megint? 2007-ben rendeztek itt egy hasonló kiállítást, „The Freak Show” címmel, ahol közel 50 feltűnő, különleges, néha őrült ötlet bemutatásával hívta magára a figyelmet a múzeum. Most pedig itt van ennek a művészeti vadhajtás-irányzatnak a folytatása. „Mindegy mi!”- napjaink művészetének e különös vonalát képviselők mottója szerint a téma lényegtelen, a mondanivaló má­ sodlagos jelentőségű. Viszont az esztétikai értéket is figyelmen kívül hagyták, egyfajta hozzá nem értést, amatőrséget érzékeltet­ nek, hangsúlyoznak a művek. A művészek úgy kezdtek el festeni, mint a gyerekek, triviális, szegényes témákat találva. A mindennapi élet jelenetei gyakori témák, olyan jelenségek bemutatása, melyek nem hordoznak mondanivalót, rutincselekvések, apró mozzanatok ábrázolása, minden hangsúly nélkül. így jelennek meg a számomra oly kiábrándító cím nélküli alkotások. Egytől egyig visszautasítják ezek a művészek, hogy nekik el kellene magyarázni a modern művészetet, és legfőképpen azt, hogy ez egyáltalán miért nevezik ezt művészetnek. Szükségszerű velejárója ennek az irányzatnak az alkotók túlzott fesztelensége; bizalmaskodása, nem számít a közön­ ség reakciója, a szabadságot teljes egészében élik meg, sőt fitog­ tatják. Mégsem ez a felszabadult természetes öröm érzékelhető a műveken, hanem az a cél, hogy valami extravagánsat alkossanak. Ha pedig ez cél, akkor ez hiba. Hiszen az eszköz lehet extravagáns, lehet figyelemfelkeltő, akár polgárpukkasztó is, de ha ez céllá alakul, akkor ott baj van. Mert láthattunk már-már az abnormális határán levő fantázia-szüleményeket (említhetném például Wim Delvoye Disney figurákkal tetovált sertéseit), de mindnek volt más, több célja, mint a meghökkentés. Vannak viszont olyan alkotások, amik mulatságosak, különösek, de nem adják azt az élményt, amiért általában kiállításra megyünk. Megnézzük ezeket a műveket, megállunk előttük fél percre, elolvassuk a címeiket, de sajnos legtöbbjükre már fél óra múlva sem emlékezünk. Mert üresek. Üre­ sek, és mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi nem értünk hozzá. Hogy tudatlanok vagyunk. A régi korok művészete ma is ámulatba ejti a szemlélőt, de a fo­ tográfia feltalálásával az élethű ábrázolás feladata megszűnt; nyil­ vánvaló, hogy új értelmet kellett keresni a művészetnek. Ennek a folyamatnak viszont a végét jelenti a „ready made”. Éppen ezért csodálatos, hogy ez az elide­ genedett életérzést, a fo­ gyasztói társadalom primitívségét tükröző ötlet­ irányzat csak egy oldalága a modern művészetnek. A többi ága pedig folyamatosan újabb és újabb hajtásokat ereszt, növekszik, nyújtózik a fény felé, ezzel erősítve a modern művészetbe vetett hitünket. Aradszki Dea tizenharmadik oldal �A vendég imája A Bástya Bisztró Cikksorozatunkban a Kar környékén található vendéglátóhelyeket látogatjuk, azt szeretnénk kideríteni, melyiket is javasolhatjuk egyértelműen, és melyik az, amit jobb elkerülni. Módszertanunk: természetesen álcázva közelítjük meg a kiszemelt egységet, és kérlelhetetlenül szigorúak leszünk. Mai áldozatunk a Rákóczi úton található Bástya Bisztró, azonban elöljáróban álljon itt egy rövidke ima, melynek apropóját idei első lapszámunk megje­ lenése adja. Uram! Vigyázz az újévben is, kedvenc éttermünkre, és főleg a szakácsára: Mert megtanítottak minket arra, hogy a húst mindig meg kell enni, különben visszakapjuk másnap fasírozottként. Mert megtanítottak minket arra, hogy a kitálalt ételt maradéktalanul el kell fogyasztani, mert ha nem, másnaptól az adagok nagysága kéthar­ madára csökken. Mert megtanítottak minket arra, hogy soha se fogadjuk el a pincére ajánlását, mert az, biztosan tegnapról maradt. Mert soha nem kaptunk torokgyulladást a hideg sörüktől, vagy a forró levesüktől. Köszönjük, hogy megáldottad szakácsunkat képzelőerővel, hogy mit szeretett volna nekünk főzni, és Köszönjük, hogy minket is megáldottál hu­ morérzékkel, amikor megláttuk mit ered­ ményezett a képzelőerő. Adj nekünk bölcsességet, hogy megérthessük sza­ kácsunk magyarázatát, miszerint a kitálalt étel, nem égett oda, hanem amit érzünk, az egy új íz­ világ, aTa franc, és amit hiányolunk ételünkből, az nem is belevaló. Adj nekünk szeretetet, hogy megbocsáthassunk, azért a sok-sok elvesztegetett időért, amit a Amikor beültem a moziba, valami hasonlót vár­ tam ettől a filmtől, mint amit általában vár az ember egy kelet-európai filmtől: kisvároska (lehetőleg fejlődésben erősen elmaradott), benne kis (általában csonka, legoptimálisabb es­ etben apahiányos) családocska, kis problémácskák (anya a környéken fellelhető egyetlen gyár oszlopos alkalmazottja, napi robotba belefásultan, otthon alkoholba fojtja életundorát, lánya korán érett, férfi társaságot meg nem vető, szeretetet kereső, szintén elveszett lélek, és persze a legkisebb gyerek - neme lényegte­ len - akivel majd valami történik). Na szép, mondhatni, ezek vagyunk mi itt „keleten”. De hát hiába, az égvilágon semmi pozitívra ne számítson az ember, ha beül a moziba, és csakazértis azt akarja nézni, hogy mi van, a mi lehetne helyett. A filmkészítők pedig mostanság „csakazértis” azt akarják megmutatni, hogy mi van itt „nálunk”. Az pedig nem kecsegtet túl sok jóval. Na, de mi van akkor, ha mégis van­ nak olyan elfajzott emberek, akik „csakazértse” akarnak beállni az önsajnálók kötelezően válasz­ tandó táborába és „csakazértis” jól, ad absurdum boldogan próbálják tengetni életüket a létező sze­ rény körülmények között? Hát bizony, ekkor születik egy nagyon jó film, itt és most története­ sen a Cselek, amiben minden elem megvan, hogy papírforma „kilátástalan-az-életem-jaj-mi-értelmeennek”-jellegű történetté váljon (szocreál kis­ városka: pipa, csonkacsalád: pipa, anya-lánya-fia: pipa). A film mégsem ezt az utat választja: Ste- tizennegyedik oldal megrendelés után, valamint a fogások között kel­ lett eltöltenünk. Adj nekünk türelmet, hogy elviselhessük szaká­ csunk magyarázatát arról, hogy miért nem kapjuk meg azt, amit az étlapról megrendeltünk, és amit kaptunk, az „miért akkora és olyan, mint amilyen!’ Mert ha erőt kérnénk, Uram, ki tudja, mi is történne! Azonban nézzük, mit tapasztaltunk legutóbb: A Bástya Bisztró némiképp kilóg a sorozatban eddig szereplő vendéglátóhelyek közül, hiszen egyrészt távolabb van a Kartól, mint az eddig szereplőek, másrészt pedig kissé kilóg ebből a sor­ ból, hiszen teljesen más filozófia alapján működik, mint az afféle diáktanyák. Rendkívül ízlésesen sikerült berendezni az étter­ met a legutóbbi felújítás után, azonban itt is feltűnik a dizájn egyik nagy veszélye, hogy tulaj­ donképpen hosszabb távon székeik talán kényel­ metlenek: 1-1,5 óránál többet üldögélni már nem kellemes rajtuk. Kifejezetten szimpatikus, hogy érkezéskor nem rohan le egyből a pincér italrendeléssel, hanem néhány percig hagyja, hogy tanulmányozzuk az étlapot. Furcsa, de sem klasszikus magyaros ét­ termi vonalat nem látunk az étlapon, sem pedig nagy különlegességeket, viszont a választék nem túl széles - a „főétel” rovat például mindössze nyolc ételt tartalmaz. Sajnos egyre inkább láthatjuk, hogy itthon ma ez egyre inkább terjed, Cselek Mert így is lehet fekék nem élnek éppen rózsás körülmények között, mondhatni szegények, mégsem sugározza egyikük arca sem, egyetlen képkocka erejéig sem a csüggedtséget. Mindenki éppen jól megvan azzal, amije van. És valóban nem kell lemonda­ niuk semmiről: van házuk, a nővérnek munkája és barátja, közös családi kirándulások, szóra­ kozóhely, boldogság. Csak egy kicsit lerobbantabbán, „szocreálosabban”, mint lehetne. De nem érdekel senkit. Vagy legalábbis nem az az életük középpontja, hogy a pénztelenség miatt kesereg­ jenek naphosszat. Mert így is lehet. Stefeket és nővérét, Elkát anyjuk egyedül neveli, mert apjuk már jó pár éve otthagyta a családot. A kis Stefek - akinek vasutas pályája nagyjából hiszen a hozzávalók frissessége és egyenletes minősége másképpen nem biztosítható. A vizsgálat idején bébi csirkepaprikást, illetve mozzarellával grillezett csirkemellet kóstoltunk, előbbit galuskával, utóbbit pedig gombával; és bizton állíthatjuk, hogy a sorozatunk kezdete óta ízlelt második legfinomabb ételt tisztelhetjük ebben a csirkemellben (az örök első: az Apacuka tárkonyos ragulevese); a „bébi csirkepaprikás” azonban erősen vitatható. A „bébi” kitétel itt a jérce korára utal, elviekben tehát zsenge kell, hogy legyen; az én elképzeléseim szerint azonban ízletesebb egy kissé „érettebb”, tehát legalább „kamaszkorú” csirke, hiszen a pörköltfőzés során üdvös, ha nem csak a hozzáadott fűszerek domi­ nálnak, hanem a csirke saját íze is - ezt persze csirkéje válogatja, hiszen ez néha messze áll a tökéletestől. Összességében nagyon jó, színvonalas kis helyet sikerült összehozni, amit bátran tudunk ajánlani mindenkinek. Probléma csak egy helyen van sajnos az áraik egy picit magasabbak a sorozat­ ban eddig megszokottnál; bár a Zappa árait messze nem érik el, a kiszolgálás minősége pedig messze meghaladja azt. (Értékelés: 4/5) Horváth László borítékolható - azonban nyomozni kezd, mert az állomáson egy férfiban felfedezni véli eddig csak fényképről látott apját. A napok telnek-múlnak, és Stefek összebarátkozik a férfival, egyre közelebb jut a megoldáshoz, nagyon lefoglalja nyomozói szerepköre, ám mégis marad ideje nővérével néhány apró áldozatot hozni azért, hogy másra rámosolyogjon a szerencse. Andrzej Jakimowski filmjének kulcsa nem a történetben rejlik. Az van is, meg nincs is, kicsit olyan „legyen már valami sztori, ha már filmről beszélünk”-érzése van az embernek az apás vonulat láttán. Utólag átgondolva az egész légkör emlékeztet kissé az Amélie csodálatos életére. Apró örömök az életben, csak épp itt apró jótettekre cserélték fel az eső illatát... no meg persze a helyes kis párizsi miliőt magyar szemnek sokkal otthonosabbnak ható lengyel kisvároskára. És ha valaki arra gondolna ezen a ponton, hogy igen, a kutya ott van elásva, hogy a sztori nem tipikus „keleti”, hanem tipikus „nyu­ gati”, az bizony téved. Itt nem az agyonrágott, nosza rajta, „keressünk már boldogságot” felk­ iáltással indul rohamra a film apraja-nagyja, hanem lassú, megfontolt mozdulatokkal felveszik azt a földről. Nem kell elszántan hajszolni el nem érhető célokat, romba dőlni, ha nem érjük el, csak egyszerűen meglátni azt a legjobbat, ami történetesen lehet: nem egy Mercedes, csak mondjuk egy Zsiguli, de ugyanúgy megfelel a cél­ nak. Mert így is lehet... Ablonczy Zsuzsanna �Március 15. ünnepére Még tart a tél. Békés csend honol, vastag hópaplan borít be mindent. A természet nyu­ godtan alussza álmát, ám hamarosan ráköszönt az ébredés. A fenti világban is a csend az úr. A szétforgácsolódás, a megosz­ tottság, a gondosan elhintett állandó fenyegetettség, az egymástól való félelem hó­ takarója lepi be. Síri ez a világ. Egy nemzet al­ szik a hó alatt - haldoklik. Túl soká tart ez az álom. Jó lenne már felébredni! A segélykiáltásokat senki sem hallja, a hó fölött csak a csupasz fák várakoznak. Egy dicső kép él emlékükben, arról az időről, amikor még minden virágzó volt. A hideg szél fütyülésében már ez az emlék is inkább álomnak tetszik. A nemzet azt hiszi, álmodik. Nem fél, és nem is fázik. Lassú fagyás az, ami felemészti. Téli álmot alszunk meddig még?! Március van, beköszönt a tavasz a maga pompájával, derűjével, mi mégis alszunk. Talán már meg is fagytunk... Elvégre hosszú ez a tél. Nem’is tudom - lassan hetven év. Néha még mozdulunk picit, mario­ nett-figuraként még bólogatunk, s a tehetetlen báb akár még mosolyog is, ha azt festik az arcára. Egy nemzet, melynek lelke a népe. Csakhogy ez a lélek mintha már régen kiégett volna, s szálló pernye a hideg szélben. Március van. E hónap szép emlékeket őriz egy nemzeti hőstettről, amiről nem tudni, meddig em­ lékezhetünk még meg. Az a március, az az 1848. március 15-e lerázta a béklyókat, és örökké tartó tavaszt ígért. Ami lehetett volna, aminek lennie kellett volna, százhatvan évvel ezelőtt véget ért, s álom maradt csupán. Milyen fennkölt, milyen szép, ahogy készülünk a közelgő ünnepre, fejet hajtva a 48-as hősök előtt. Ám ha magunkba nézünk, bi­ zony nem lehetünk büszkék! Az elmúlt évtizedek felemésztették az összetar­ tozást, a nemzeti büszkeséget, az önbecsülést. Évszázadról évszázadra ezer veszély fenyegette népünket, de mégis volt újra, mindig volt tovább! Azonban az utóbbi idők soha nem látott veszélyeket hoztak magukkal. Mindennél aktu­ álisabbak Petőfi szavai: „Ébredj, Hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed...” Amikor elérkezik március 15-e, ezen a vasárnapon nem a munkaszüneti napnak kellene örülni, és ne az ilyen-olyan programok összeállítása legyen a fő gondunk! Talán az enyhe zsörtölődést is mel­ lőzni kellene, hogy miért van másnap hétfő, és miért kell újra a kis fontos dol­ gaink után szal­ adni. Az év globális napjai között lega­ lább egy legyen, amikor eszünk és szívünk a hazánk­ kal telik meg! Nem baj, ha csor­ dultig akár, hiszen rengeteg a mulasztásunk, szinte mérhetetlenül sok a tennivaló, ami ránk vár. Mi vagyunk talán az utolsók, akik még tehetünk azért, hogy népünk, melyért őseink annyi áldoza­ tot hoztak, ne csak némi emlékfoszlány legyen talán még az sem. Ki-ki otthon, vagy társaságban, esetleg elzarándokolva a történelmi helyek valamelyikére, gondoljon arra, mit tehet azért, hogy nemzetünk felemelkedése ne örök álomra szenderült vágy maradjon csupán! Az összetar­ tozás, az önbecsülés, a haza iránt érzett felelősség, büszkeség tegye újra erőssé nemzetün­ ket! Hrecska Renáta HÍVŐ SZÓ Az Egyház a világban - az Egyház társadalmi tanításának megalapozása A Szentszék különböző szerveinek elsődleges feladata egy olyan általános, kintsük, hanem hozzánk hasonlónak, mintegy segítő társnak” (Sollicitudo rei de egyben a kor szükségleteihez alkalmazkodó, állandóan megújuló tanrend­ socialis 39). Sokféle kifejezési formájával találkozhatunk: az anyagi támo­ szer kialakítása, amelynek segítségével az Egyház alkalmassá válik, hogy gatástól a nyilvános demonstrációkig. Jellemző még, hogy főképpen vészhe­ aktuális kérdésekben véleményt nyilvánítson, adott esetben alternatívákat lyzetekben mutatkozik meg. Veszélye azonban, hogy a jósággal, önzetlenséggel kínáljon fel az emberiség számára. vissza lehet élni; és az emberek közül sokan hajlamosak is Az Egyház pedig nem csak jogot formál erre a kihasználni a segítő szándékkal hozzájuk közelítőt. Koc­ véleménynyilvánításra, de kötelességének is tekinti azt kázat az is, hogy a szolidaritás helytelen alkalmazása (vö. Rerum novarum 13). Ez a rendszerezett tanítás az könnyen vezethet egy „atyáskodó” állam kialakulásához, Egyház szociális tanítása. amely indokolatlan esetekben is segítséget nyújt. Ez vi­ szont megszüntetheti a társadalom felelősségét. Ézeket el A keresztény szociális tanításnak három jól körülhatárol­ ható alappillére van. Az első és legfontosabb a személy, kell kerülni, hiszen a szolidaritás elvének nem elsősorban aminek minden esetben a kiindulási és a legfőbb vi­ az egyes esetek megoldására kell irányulnia, hanem sokkal szonyítási pontot kell jelentenie. Az Egyház számára az inkább arra, hogy ne alakulhasson ki olyan igazságtalan emberi személy méltósága megkérdőjelezhetetlen, hiszen helyzet, amiből szükségszerűen származnak további az magában a teremtésben, és a benne elnyert istenképbűnök. Meg kell azonban nyilvánulnia minden szükséget más-mivoltában kap megalapozást (vö. Katolikus Egyház szenvedő, kiszolgáltatott helyzetben lévő irányában. Katekizmusa 1700). A társadalom valamennyi kez­ A harmadik a szubszidiaritás elve. Ez azt jelenti, hogy deményezésének a személy az alapja, az alanya és a célja „amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik (Id. Gaudium et spes 25). Az ember, lévén közösségi lény, révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni egyszerre egyén és a társadalom tagja - egészséges fej­ és a közösségre bízni tilos” (Quadragesimo anno 79). lődéséhez mindkét dimenzióra szüksége van. Ugyancsak Mindenképpen arról van tehát szó, hogy a társadalom a személyi méltóságból és annak eredetéből következik, vagy annak egy jelentősebb csoportja kisegít egy hogy minden ember alapvetően egyenlő (Id. Gaudium et kisebb csoportot (esetleg egyént); nem figyelmen kívül spes 29). Ez alapján egyértelmű, hogy bármiféle elnyo­ hagyva annak érdekeit, önállóságát és szabadságát. A más a természet rendje ellen való támadás; tehát tár­ szubszidiaritás-elv semmibe vételének sajnos számtalan sadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek kijár a példáját láthatjuk korunkban is. Elég csak arra gondol­ XIII. Leó pápa személy tisztelete. ni, hogy fejlődő országokba sok esetben csak látszat­ A következő lényeges alapelv a szolidaritás elve. Az Egyház segítség érkezik a várva várt nyugati „megmentőtői”, értelmezésében a szolidaritás a társadalomban megnyilvánuló olyan jóakarat, aki azonban azért jön, hogy befektetett pénzén megvegye az emberek, il­ törekvés, amely minden ember javára irányul „Nem holmi szánalom és bizony­ letőleg az állam bizalmát, de önállóságuk már nem áll érdekében, nem talan irgalmasság vagy felületes részvét, hanem eltökélt akarat a közjó szol­ hagyja őket talpra állni. gálatára, állandó gondoskodás róla, azaz mindenkiről külön-külön és Látható tehát, hogy az Egyház szociális-társadalmi problémákra kínált összességében, mert mindnyájan felelősek vagyunk egymásért” (Sollicitudo rei megoldási lehetőségei, legalábbis az alapok egyáltalán nem idegenek a nem socialis 38). A szolidaritás annak felismerése, hogy az ember csak közösségben keresztények értékvilágától sem. Hiszen kifejezetten kézenfekvő, igaz tud kibontakozni, ezért rászorul másokra, függ a másik embertől; ugyanakkor gyakran mostohán kezelt fogalmakról van szó. Ami valójában a problémát jelenti, az a megvalósítás. Annak sem a gyakorlati feltételei hiányoznak, neki is részt kell vállalnia a közösség építésében. Tehát a szolidaritás sokkal inkább a tetthez elengedhetetlenül szükséges szándék. megköveteli egymás kölcsönös segítését. „A szolidaritás segít bennünket abban, Teleki Levente hogy a másikat - személyt, népet, nemzetet - ne valamiféle eszköznek te­ tizenötödik oldal �A magyarok Istenére... Úgy érzed, kicsúszott a lábad alól a talaj? Nem látod a kiutat? Ehhez hasonló szavakat olvashatunk azokon a plakátokon, melyek egyetemünk lelkészségére hívják fel a figyelmünket. Mert hitünk és Isten az, amelyre támaszkodhatunk, ha „egy nagy, sötétlő erdőbe” jutunk. S kinek ne lennének gondjai, problémái? Több mint ezer éve, hogy Szent István Szűz Máriának ajánlotta az országot. Magyarország azért állt be a katolikus országok sorába, mert válaszút elé került: vagy rövid tündöklés után az enyészetté válik a többi nomád néphez hasonlóan, vagy letelepedik, s felveszi a kereszténységet. Utóbbi mellett döntöttünk. De hol tartunk ma? Mi történik? Miért nem hisznek az emberek? Ez magyar jelenség? Számtalanszor törnek bennem felszínre ezek a kérdések, fájdalmasan, kétségbeejtően. Nehezen tudom megérteni azokat, akik nem hisznek. Valamiben. Mi jelent számukra kapaszkodót? Talán azért látok annyi elkeseredett, életunt em­ bert magam körül? Persze máshol is vannak problémák: Spanyolor­ szágban buszokon hadakoznak. Az ateisták buszok oldalára írták ki: „Isten valószínűleg nem létezik. Ne aggódj, élvezd az életet”. Hát, ha ez valóban így lenne, akkor lenne igazán ok aggodalomra! De nem kellett sokáig várni, megérkezett rá a válasz: „Isten létezik. Töltsön el Krisztus élete!’ Mikola Orsolya Helyeselem, amit az előttem szóló mond, ez valóban megfelel annak a kulturális helyzetnek, amelyben élünk. A hívő, a valóban komoly és nem felszínes keresztény nem maradhat közömbösnek a mai emberek lelki válsága előtt, mert akik eltévedtek és reménység nélkül élik meg az életüket, azok között lehetnek rokonaink és bará­ taink is. Persze mindig van okunk, hogy panaszkodjunk. Ez szükséges provokáció a mi lelki lustasá­ gunknak és „langyosságunknak”, de fontos hang­ súlyozni, hogy a mi panaszunk nem ugyanaz, mint a világ panasza - ami gyűlölködő és azzal fe­ jezi ki magát, hogy elítél másokat - hanem szeretetből születik. A velőmbe hatol, ha ellenségeim gúnyolódnak, ha naponta mondják: „Hol maradt Istened?” (Zsoltár 41,11). Ez a zsoltárrészlet jól magyarázza, hogy honnan származik ez a szomorúság, ami kitölti a szívün­ ket: onnan, hogy az emberek nem ismerik fel is­ tent. A buzgóságból származik, vagyis az isten országa iránti szenvedélyünkből, az emberek üd­ vössége iránti szenvedélyünkből. Olyan, mint ha egy drága barátunk beteg lenne: bajára van gyógyír, de ő elutasítja azt, mert makacs, ostoba és büszke. Könnyű lenne csak úgy nézni őt, de nem szabad elfelejteni, hogy mi is ilyenek voltunk Krisztussal való találkozásunk előtt, s gyakran még most is ilyenek vagyunk. Alázatosan fel kell ismernünk, hogy kicsinyek vagyunk. De Isten lehajolt hozzánk, szeretett min­ ket. S ha minket sikerült megváltoztatnia, akkor másokat nem tud megváltoztatni? Ha mi megté­ rtünk, nem lehet, hogy mások is térjenek meg? Ez semmilyen körülménytől nem függ, csak éntőlem, csak attól, ami bennem történik. És mindez a szabadságomról szól. Persze mindenki egy meg­ határozott országba, kultúrába, családba születik, melyben felnő, s mindez jelentősen meghatározza a személyiségét. A magyar történelem tele volt szenvedéssel és megpróbáltatásokkal, de végül a belső szabadságunk révén fel tudtuk dolgozni a meg­ próbáltatásokat. Ezen okulva is láthatjuk, hogy a mi felelősségünk a változtatás, amit először magunkkal kell kezdeni, s csak ez után lehetséges a környezetet is alakítani. Alessandro Caprioli, kari lelkész Egy újságcikk tanulságos utóélete Miközben az ország gőzerővel robog a gaz­ dasági, valamint nem mellékesen a szellemi és morális összeomlás felé, népessége pedig szó szerint kihalófélben van, ismételten olyan témák uralják a nyilvánosságot, amelyek újbóli, sokad­ szor! megtárgyalása sem képes közelebb vinni minket az áhított társadalmi békéhez és nyuga­ lomhoz. Igen, igen, megint a rasszizmus (és azzal együtt persze az antiszemitizmus, idegen­ gyűlölet, tolerancia stb.) kérdéséről van szó. Mint immáron lassan húsz éve mindig. Az első szabadon választott magyar kormány mega­ lakulásától kezdve a mindenkori konzervatív oldallal szemben folyamatosan kijátszható, és ki is játszott kártya ez. Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány megtette nyilatkozatát, és abban annyit mondott: a városban elkövetett utcai rablások elkövetői kivétel nélkül cigány emberek, a „magyarok” inkább benzinkutakat meg bankokat rabolnak ki Nekem ugyan személy szerint nem tetszik, ha a cigányokat ab ovo kizárjuk a magyar nemzet köréből (szívem mélyén talán még hiszek a XIX. századi gyökerű „kulturális nemzet” eszméjében), és amennyiben azt elfogadják, szívesen, magától értetődően magyarnak tekinteném valamennyi cigány, zsidó, sváb és egyéb polgártársamat, de e distinkción senki nem akadt fenn. Annál nagyobb felzúdulás követte a rendőri vezető szavait azok állítólagos rasszista tartalma miatt; mint mond­ ták, a bűnelkövetők nemzetisége nem nyilván­ tartható, illetve vizsgálható adat, továbbá megengedhetetlen, hogy a kapitány kijelentésével a cigányokat (erőszakos) bűnöző alkatúnak, a bűnözésre genetikailag kódoltnak ítélje. A vádak abszurditása nyilvánvaló: aki látott már cigány­ embert, az tudja, hogy etnikai hovatartozása különösebb vizsgálat nélkül felismerhető; ami pedig a második kijelentést illeti, a rendőrka­ pitány egész egyszerűen nem tett efféle álta­ lánosító kijelentést. Pásztor Albertét eltávolítása majd azonnali visszahelyezése után a fővárosi liberális értel­ miség ismét síkra szállt a sértve érzett emberi jogok védelmében. A legtalálóbban György Péter Élet és Irodalomban megjelent cikke (2009. február 6.) foglalja össze ezt a némileg hisztérikus attitűdöt: írásának címe alapján, ami történt, nem más, mint „a jogállam és a felvilá­ gosodás kormány általi elárulása”. Ezt követően Veszprémben cigány származású elkövetők brutálisan meggyilkoltak egy román kézilabdázót, mely tragédiára reflektálva jelent meg Bayer Zsolt cikke a Magyar Hírlapban (Betelt a pohár! 2009. február 9.). A megjelenést követően maga a miniszterelnök kérte arra az ál­ lami intézményeket és állami tulajdonú vállala­ tokat, hogy mondják le a lap előfizetését, egyúttal arra utasította az érintett állami vállalatokat, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és a rek­ lámok megjelentetését a lapban, továbbá utasí­ totta a rendészeti és igazságügyi minisztert, hogy készítsen elő „sajtóetikai vagy jogi eljárást” a megjelent írással kapcsolatban. A felszólítás több okból is sántít: a miniszterelnöknek általában véve nincsen joga bármire is kérni vagy utasítani az ál­ lami intézményeket és állami tulajdonú vállala­ tokat; a cikkel a szerző nem követett el jogsértést, „sajtóetikai eljárás” indítására pedig a kor­ mányzatnak egyelőre nincsen módja. A „politikai korrektség” képmutató álcája mögé bújva nem lehet örökké a közösség alapértékeiért aggódó értelmiségit vagy jogvédőt alakítani. Felelős közéleti személyiség mindezidáig nem mondta, és nem is gondolta, hogy a cigányság­ ban genetikailag kódolt a bűnelkövetésre való hajlam. Még Bayer cikke is hosszasan szólt a tisztességes cigány emberek sokaságáról. Min­ denkinek közös érdeke a cigányság társadalmi integrációja. Mindenki szereti a Száztagú a t? ,s 'g a Cigányzenekart. Mindenki elismeri valamennyi társadalmi közösség méltóságát, jogát a kulturális önazonosságra - de csak abban az esetben, ha cserébe az adott közösség is elfogadja a többségi társadalom normáit. Az együttélés alapvető sza­ bálya ez; éppúgy igaz a britföldön élő muszlimok, mint a magyarországi cigányság esetében. Éppenséggel nem olyan nehéz e normákkal együtt élni: a hátrányos helyzetűek pozitív disz­ kriminációja, az emberi jogok fokozott tisztelete éppen, hogy kedvez e közösségeknek. Fel­ háborító, és egyben fárasztó a rasszizmus vádjá­ val való folyamatos szembesítés - és ami még rosszabb, ellehetetleníti a valós problémák kezelését és megoldását. A gondok megnevezése nem hátrányos megkülönböztetés, a tisztessége­ sen élő cigányokat pedig nem érheti hátrány a bűnöző cigányok miatt. Mélyen egyetértek György Péterrel abban, hogy mindannyiunknak szeretnünk kell Ma­ gyarországot, és „csak akkor lehet ez az ország megint kinek-kinek az otthona, hogyha min­ denkinek az lesz. (...) Nincs két, nincs három Magyarország, csupán egy van..Senki nem gondol mást a konzervatív oldalon sem. Éppen ideje lenne már elkezdeni azért az egyért dol­ gozni. Koltay András � Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource 2009 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document Ítélet - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar HÖK lapja Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Ítélet Alternative Title An alternative name for the resource. The distinction between titles and alternative titles is application-specific. Ítélet - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar HÖK lapja Description An account of the resource XII. évfolyam 1. szám 2009. március 5. Abstract A summary of the resource. Tartalom Hogyan tovább? „Ezért mondom néktek: ne aggódjatok!” Köszöntő beszédek a 2009. január 30-i diplomaosztón Nélkülözhetetlen segítőnk: a könyvtár PROFEX szaknyelvi vizsga a Karon Tavaszi szél tutort áraszt Gyomorgörcs Mit érdemes tudni a diákmunkákról? Karriertavasz A Karrier Iroda képzési programja a 2008/09 tanév tavaszi félévében xxxxxxbűnözés Emlékkönyv haladóknak, avagy micsoda nem TGM A villanykapcsoló Ne hagyd, hogy a televízió nevelje fel a gyereket! Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Wales gyöngyszeme Jelentés a tudomány műhelyében folyó munkáról Erasmus körkép: Bergen Karnevál Németországban Már csak órái vannak a Földnek? Felelősségünk teljes tudatában? Gólyabál 2008 Lélekben elnyelt fények Mindegy nekik! A vendég imája Cselek Március 15. ünnepére Hívő szó A magyarok istenére Egy újságcikk tanulságos utóélete Subject The topic of the resource Tartalom Hogyan tovább? „Ezért mondom néktek: ne aggódjatok!” Köszöntő beszédek a 2009. január 30-i diplomaosztón Nélkülözhetetlen segítőnk: a könyvtár PROFEX szaknyelvi vizsga a Karon Tavaszi szél tutort áraszt Gyomorgörcs Mit érdemes tudni a diákmunkákról? Karriertavasz A Karrier Iroda képzési programja a 2008/09 tanév tavaszi félévében xxxxxxbűnözés Emlékkönyv haladóknak, avagy micsoda nem TGM A villanykapcsoló Ne hagyd, hogy a televízió nevelje fel a gyereket! Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Wales gyöngyszeme Jelentés a tudomány műhelyében folyó munkáról Erasmus körkép: Bergen Karnevál Németországban Már csak órái vannak a Földnek? Felelősségünk teljes tudatában? Gólyabál 2008 Lélekben elnyelt fények Mindegy nekik! A vendég imája Cselek Március 15. ünnepére Hívő szó A magyarok istenére Egy újságcikk tanulságos utóélete Creator An entity primarily responsible for making the resource Felelős kiadó: Schanda Balázs dékán A szerkesztőbizottság tagjai: Ablonczy Zsuzsanna, Aradszki Dea, Barát Zsófia, Bartolák Csaba, Bárt Bertalan, Bendsák Márton, Borbás Dorottya, Császár Adrienn, Fábián Beatrix, Horváth László, Horvátth Sarolta, Hrecska Renáta, Kocsis Ágnes, Koltay András (felelős szerkesztő), Konta Balázs, Mihalics Vivien, Mikola Orsolya, Szendrődi Szabolcs (terjesztési igazgató), Tarr Ádám, Techet Péter, Teleki László, Teleki Levente, Vass Petra, Vass Viktória, Zágon Orsolya Szerkesztőség: PPKE-JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 26., 319-es szoba E-mail cím: itelet@jak.ppke.hu Honlap: www.jak.ppke.hu/itelet Nyomdai kivitelezés: Villkesz Nyomda, 1011 Budapest, Iskola u. 13. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource Schanda Balázs. Ablonczy Zsuzsanna, Aradszki Dea, Barát Zsófia, Bartolák Csaba, Bárt Bertalan, Bendsák Márton, Borbás Dorottya, Császár Adrienn, Fábián Beatrix, Horváth László, Horvátth Sarolta, Hrecska Renáta, Kocsis Ágnes, Koltay András, Konta Balázs, Mihalics Vivien, Mikola Orsolya, Szendrődi Szabolcs, Tarr Ádám, Techet Péter, Teleki László, Teleki Levente, Vass Petra, Vass Viktória, Zágon Orsolya Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2009. március 5. Date Created Date of creation of the resource. 2009. Medium The material or physical carrier of the resource. papír (sz + ff) Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource A4 (210x297) ; (647kb+3790kb) Type The nature or genre of the resource folyóirat Source A related resource from which the described resource is derived PPKE_itelet_XII_1_20090305 Spatial Coverage Spatial characteristics of the resource. Magyarország ; Budapest Extent The size or duration of the resource. 16 p. Language A language of the resource magyar Publisher An entity responsible for making the resource available PPKE; Mitró Tamás Rights Information about rights held in and over the resource PPKE Rights Holder A person or organization owning or managing rights over the resource. PPKE Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context PPKE_itelet_XII_1_20090305 Relation A related resource T00090 Ablonczy Zsuzsanna Aradszki Dea Barát Zsófia Bárt Bertalan Bartolák Csaba Bendsák Márton Borbás Dorottya Császár Adrienn Fábián Beatrix Horváth László Horvátth Sarolta Hrecska Renáta Kocsis Ágnes Koltay András Konta Balázs Mihalics Vivien Mikola Orsolya Schanda Balázs Szendródi Szabolcs Tarr Ádám Techet Péter Teleki László Teleki Levente Vass Petra Vass Viktória Zágon Orsolya